Így manipulálnak a Soros György által támogatott szervezetek

Hírek
Nemrég tette közzé a Tűzfalcsoport alapos kutatómunka után a Soros-hálózat titkosított haditervét. Ebből kiderül, hogyan képzik különböző, magukat civil szervezetként meghatározó csoportok az aktivistáikat arra, hogy zavargásokat okozzanak és befolyásolják az embereket. Megmozdulásaikat a szélsőbaloldali gondolkodó, Saul Alinsky radikálisoknak szánt 12 pontja szerint szervezik.

Ismerkedjenek meg Sebály Bernadettel, aki Szél Bernadetthez, az LMP miniszterelnök-jelöltjéhez is több szállal köthető. Egyike a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSI) pénzén, a Civil Kollégium Alapítvány (CKA) által felkért “közösségszervező mentoroknak”, akiknek feladata a különböző kormányellenes csoportok képzése.

Sebály korábban az Amnesty Internationalnél dolgozott mint kampánykoordinátor. 2009 óta tagja A Város Mindenkié (AVM) csoportnak. A Minority Rights Group Internationalt is segíti munkájával, ami szintén egy Soroshoz köthető szervezet. Ezek mellett vállalta a CKA-nál a közösségszervező mentori pozíciót. A CKA a kunbákonyi kiképzőtáborokról lehet ismert, melyeken polgári engedetlenségre és a rendőrökkel való szembenállásra, valamint erőszakmentes ellenállásra tanítják a résztvevőket.

Sebály a gyakorlatban is jól alkalmazza a “közösségszervezést”, több tüntetésen, akción is részt vett. Ilyen volt, amikor az AVM javaslatára Szél Bernadett 2013-ban törvényjavaslatot nyújtott be a szabálysértési törvény módosítására és az életvitelszerű közterületi tartózkodás büntethetőségének megszüntetésére. Miután ezt elutasította az országgyűlés a Szél vezette LMP, a MigSzollal és az AVM-el karöltve szervezett tüntetést a parlament elé.

2017 áprilisában, amikor az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága a civiltörvényt tárgyalta, álcivilek törtek be az ülésre. Köztük volt Sebály is természetesen, valószínűleg Szél Bernadett adta le a “látogatók” névsorát, hogy bemehessenek a parlament épületébe és ezzel megzavarhassák az ülést.

Ezt maga Sebály ismerte el, amikor beindult tavaly áprilisban az ellenzéki aktivisták koordinálása, amit többekkel együtt irányítottak. Ekkor már a Civilizáció nevű csoportosulás nevében tevékenykedett. Ezt a csoportot jelenleg 264, főként Soros Györgyhöz tartozó médiatermék és szervezet alkotja. Sebály sikeres akcióra  példaként az Igazságügyi Bizottság ülése elleni akciót említette a csoport egyik ülésén. A siker számára azt jelentette, hogy meg tudták zavarni a munkát és nagy hírverést keltettek.

Persze ennek módjára nem magától jött rá. Kezünkbe került az Amnesty International "Campaigning manual" című könyve, amelyben pontosan leírják, hogyan is kell mobilizálni és manipulálni az embereket, tüntetéseket, megmozdulásokat szervezni, valamint hogyan lehetséges összegyűjteni az ehhez szükséges pénzt, az úgynevezett "mikroadományokat". A média kiemelkedő feladatait is taglalják ezek összefüggésében. Hogyan építsünk fel ingerküszöböt átütő médiakampányt, milyen emberek legyenek újságírók, miként nyilatkozzunk úgy, hogy a lehető legtöbb embert elérjünk. Az oszd meg és uralkodj elv végig ott lebeg a sorok között, és ezt látjuk a mai magyar médiában is. Egyes médiumok gátlásaikat félretéve hazudnak és manipulálnak a saját kisebbségben lévő céljaik érdekében. 

Vigyázzunk azonban, mert a "Vörös Könyvecskéjében" nem csak az van pontról pontra leírva, hogyan mozgósítsák az állampolgárokat, hogyan hangolják bármi ellen legyen az az állam, vagy egy épület. Azt is leírják, hogyan érjék el és állítsák maguk mellé a karhatalmi szervek vezetőit, tisztjeit, valamint a jog megtestesítőit. Persze az oszd meg és uralkodj továbbra is jelen van, hiszen a diákság utcára vitele, a vallási csoportok ellehetetlenítése, a különböző emberi jogi aktivisták számára megjelenésbiztosítás mind, mind olyan pontokba szedett módszer, amivel megosztani és uralkodni szeretnének hazánkban.

Az Amnesty International "Vörös Könyvecskéje".

 

Amiket itt felsoroltam lehet, hihetetlennek hatnak, de gondoljunk bele, hogy nemrég német szocdem pénzen vittek utcára magyar fiatalokat, emlékezzünk rá, hogy a március 15-i Békemenetbe provokátorokat próbáltak juttatni, vagy hogy az ellenzéki médiában mindenről szó van csak arról nem ami a világ legnagyobb kihívása jelenleg és még hosszasan sorolhatnánk. 

Ilyen és ehhez hasonló emberek, mint Sebály alkotják az úgynevezett civil szubkultúrát. És ők szerveznek a választások előtt olyan programokat, mint például a Részvétel Hete. Az ilyen programsorozatoknak viszont csupán annyi a célja, hogy az álcivilek alapot képezzenek a jövőbeni politikai karrierjüknek. 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink