Így csúsztat az MSZP a családi pótlékról

Hírek
Úgy látszik, véget ért a szabadsága az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikónak, mivel csak most kezdett el tüzet okádni az augusztusi dupla családi pótlék miatt. Azt állítja, mivel hazudott a kormány a családi pótlékot illetően, fizesse ki azt. 

A bejelentés ugyan július 29-én történt, Rétvári Bence államtitkár akkor beszélt a családi pótlékról, idézzük is fel az alig 10 napja történteket. Az MTI jelentése így szólt:

Az államtitkár közlése szerint, mivel sok családnak fokozott anyagi megterhelést jelent az iskolakezdés, a kormány úgy döntött, hogy a szeptemberi családi pótlékot több mint egy héttel korábban folyósítják. Így augusztusban a családok kétszer, a hónap elején és a hónap végén is kapnak családi pótlékot, hogy az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket időben meg tudják venni – mondta.

Családi pótlék kiskáté

Azt mondták, hogy a szeptemberit előrehozzák augusztusra? – Igen. 
Így augusztusban duplán érkezik a családi pótlék? – Igen.
Így volt ez már tavaly is? – Igen. 
Azt mondták, hogy 13. havi családi pótlékot kapnak a családok? – Nem. 

Értem én, hogy az uborkaszezon kellős közepén még egy tíznapos hírbe is bele kell kapaszkodnia az MSZP-nek. Persze jobb lett volna elolvasni pontosan, már csak presztízsből is. Az már sajnálatos, hogy a hangulatkeltés az egyetlen eszköz, az érvek meg a tettek helyett. Az sem szokatlan, hogy csak osztogatásban tud az MSZP gondolkodni. Igazán szimpatikus ez a szociális érzékenység, hogy ennyire fontos a családok iskolakezdési támogatása. De megkérdezném, akkoriban miért nem jutott eszükbe, hogy neadjisten ingyen adják a tankönyveket, vagy esetleg a menzát a rászorulóknak? Csak mert akkor joggal lenne mire hivatkozni. 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink