Így csempészik a migránsokat Soros György hajói

Hírek
Köztudott, hogy Soros György nyíltan támogatja a migránsok Európába telepítését, ráadásul semmilyen módszertől sem riad vissza. Sokszor használ tehát illegális "megoldásokat" önös érdekeinek megvalósítására.

Óriási nemzetközi visszhangot kapott az elmúlt hetekben, hogy Olaszország – megelégelve az illegális migrációt és a Soros György által támogatott hajók tevékenységét – megtiltotta az Aquarius nevű hajó kikötését. A tengeri járművön több száz illegális bevándorló utazott. A hajót Málta és Franciaország sem akarta fogadni, így végül a frissen hivatalba lépett, bevándorlásbarát, baloldali spanyol kormány fogadta be az Aquariust. Később az egykori francia baloldali miniszter, jelenlegi köztársasági elnök, Macron visszakozott, és átvesz néhány migránst – írja az Origo.

Az álcivil szervezetek által üzemeltetett hajók elfelejthetik, hogy migránsokkal a fedélzetükön kiköthetnek Olaszország kikötőiben – mondta Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a bevándorlásellenes jobboldali Liga vezetője. Valós veszély amiről Salvini beszél, hiszen 2014 óta több mint 1,7 millió migráns érkezett Európába tengeri útvonalon – és ezek csak azok akikről bármiféle dokumentáció készült. A valós szám viszont valahol 2 millió környékén lehet. A migránsok tengeri beszállításában komoly szerepet játszanak a különböző NGO-k hajói. Ennek kapcsán járt utána a portál, hogy mely hajókat mely álcivil szervezetek üzemeltetik, valamint ezen szervezetek kinek a tulajdonában, érdekeltségben vannak.

Embercsempészet vagy életmentés

Még 2016 végén a Financial Times írt arról, hogy a Frontex, az EU határvédelmi ügynöksége aggodalmát fejezte ki a Földközi-tengeren működő NGO-k és embercsempészek közötti összejátszások miatt. A cikk szerint, a migránsok pontos instrukciókat kapnak az embercsempészektől arra nézve, hogy hol érhetik el az NGO-k hajóit. A Frontex már korábban is erősen kritizálta az NGO-kat, mivel azok nem voltak hajlandóak együttműködni az embercsempészek elleni nyomozásban.

2017 elején Fabrice Leggeri, a Frontex vezetője a Die Weltnek elmondta, hogy 40 százalékát a mentéseknek az NGO-k végzik. Ezt alátámasztotta egy olasz kutatóintézet is. Adataik szerint az NGO-k által a Földközi-tengeren végrehajtott mentések aránya a 2014-es egy százalékról 2017-ben 41 százalékra nőtt. Ez már az embercsempészet kategóriájával határos. Főleg, ha figyelembe vesszük azt is, hogy a civil szervezetek hajói közelebb mehetnek a partvidékhez, mint a Frontex hajói, ez pedig arra ösztönzi az embercsempészeket, hogy még kevesebb üzemanyaggal és ivóvízzel, még több emberrel a fedélzeten indítsák el a csónakjaikat. Ezt követően a migránsokkal teli csónakok vészjelzést adnak le a nyílt vízről az NGO-k számára, amelyek egyfajta vízi taxiként partra viszik az illegális bevándorlókat. Eme módszertan mentén mentenek tehát az álcivil szervezetek.

Eredmények

Elég sikeresen ráadásul. Az egyik legismertebb az Open Arms, ami Proactiva Open Arms nevezetű NGO tulajdonában van. A jármű 2015-ben kezdte meg a tevékenységét előbb az Égei-tengeren, majd a Földközi-tengeren. A szervezet saját adatai szerint 2015 óta 59 247 migránst mentett ki a tengerből, ebből 32 573-at az Égei-tengeren, és 26 674-et a Földközi-tengeren. Az olasz hatóságok idén márciusban lefoglalták az Open Arms hajót (a lefoglalást áprilisban feloldották), és a civil szervezet tagjai ellen büntetőeljárást indítottak.

A Sea Watch nevű NGO három különböző hajóval is dolgozott az elmúlt években. Az Égei-tengeren több mint 4000 migránst vettek fel, ezt követően a Földközi-tengerre helyezték át a tevékenységüket. A palermói ügyészség 2017 áprilisában büntetőeljárást indított a szervezet ellen kétes mentési tevékenysége miatt, mivel hajójuk annak ellenére Olaszországban tette partra a migránsokat, hogy azokat Málta közelében mentette ki a tengerből.

A Sea-Eye nevezetű német NGO egy Seefuchs nevű kis halászhajót üzemeltet holland zászló alatt, Európa minden tájáról érkező önkéntesekkel. Rendszerint a hajó kapacitásánál jóval több migránst vesznek fel. Az elmúlt két évben több mint 14 000 migránst vettek fel a tengeren.

A Sea Watch-ot és a Sea Eye-t nem mellesleg jelentős baloldali és globalista alapítványok támogatják. Olyanok, mint a németországbeli Heinrich Böll Alapítvány, a Rosa Luxemburg Alapítvány, az Amadeu Antonio Alapítvány és a Soros György féle Open Society Foundation.

A Mission Lifeline nevezetű német NGO-nak a Lifeline nevű hajója 2017 őszétől működik a Földközi-tengeren holland zászló alatt, anélkül, hogy aláírta volna a Magatartási Kódexet. Legutóbb 2018. június 21-én vettek fel több mint 200 migránst. Alapítója Axel Steier, radikális baloldali aktivista, aki ellen már a brémai ügyészség is eljárást indított illegális migráció elősegítésének vádjával.

Az SOS Mediterranée és Orvosok határok nélkül nevezetű NGO négy hajója végzett mentő tevékenységet a Földközi-tengeren: Dignity I, Bourbon Argos, Aquarius (Sos Méditerranée- vel együtt), Prudence. A Dignity I 2015 és 2016 között volt aktív, amely idő alatt több mint 15 000 migránst szállított. Ugyanebben az időszakban az Argos nevű hajónál ez a szám több mint 20 000. A Prudence nevű hajó 2017-ben volt aktív és 8 700 embert vett fel. A napokban nagy sajtónyilvánosságot kapott Aquarius 2016-ban 8 700, 2017-ben 14 300 és 2018-ban eddig több mint 1900 migránst szállított a tengeren.

A német Jugend Rettet nevezetű szervezet a Iuventa nevű hajójával 2016-2017 között, 15 akcióban, több mint 14.000 migránst hozott be Európába. 2017 augusztusában a trapani ügyészség – az olasz rendőrség egy évig tartó nyomozását követően – lefoglalta a hajót embercsempészet bűnszövetségben való elkövetése, és illegális migráció elősegítésének vádjával. Az ügyész tanúvallomásokkal, fotókkal, videókkal és hangfelvételekkel támasztotta alá, hogy a szervezet nem bajbajutottakat mentett, hanem illegális bevándorlókat vett át az embercsempészek hajójáról, akik nem voltak közvetlen életveszélyben, a csempészhajó pedig épségben visszaindult Líbiába.

A Save the Children Vos Hestia nevű hajójának személyzetét az Orvosok Határok Nélkül biztosítja. 2016 és 2017 között több mint 10.000 migránst szállítottak a Földközi-tengeren. 2017 októberében felfüggesztették a Vos Hestia működését. A 2014-ben alapított Migrant Offshore Aid Station (MOAS) hajója a Phoenix 2014 és 2017 között 38 241 migránst vett fel a Földközi-tengeren.

Soros-szál

A MOAS-t Christopher Catrambone és Regina Catrambone hozta létre. Catrambone pedig szintúgy Soros kottájából játszik: 416 ezer dollárt adományozott Hillary Clinton elnökválasztási kampányára, valamint 500 ezer dollár a Soros György tulajdonában álló Avaa.org-nak. Annak az Avaaznak, amely aktívan beleavatkozott a magyar választási kampányba is, és Orbán Viktor leváltására buzdított több közösségi portálon futó hirdetésben.

A Soros féle Nyílt Társadalom alapítványtól kaptak támogatást azonban a SOS Mediterranée és Orvosok határok nélkül nevezetű szervezetek, valamint a Save the Children is.

Borítófotó: Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke a Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) nevű nemzetközi elemző intézet éves ülésén Párizsban 2019. május 28-án. (MTI/AP/Francois Mori)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink