Ideológia a parketten 

Hírek D. GY.
Azt már megszokhattuk, hogy 
a fenntarthatósági nézeteket képviselő alapok egyre nagyobb befolyásra tesznek szert. Most azonban a politika is megjelent 
a közgyűléseken.  

Az amerikai tőkepiaci felügyelet (SEC) tavaly novemberben eltörölte azt a még a Trump-érában hozott szabályt, amely korlátozta a társadalompolitikai-ideológiai indíttatású javaslatok benyújtását a vállalati közgyűléseken.

Javaslatdömping

Meg is lett ennek az eredménye: mára soha nem látott mennyiségű ilyen témájú kezdeményezés árasztotta el az igazgatóságokat. A konzervatív beállítódású National Center for Public Policy Research (NCPPR) tavaly egész évben három beadványt tett. Az idén már most megvan a három, s további tízet terveznek még. Egy másik szervezet, a National Legal and Policy Center (NLPC) a tavalyi 16 után az idén 19-et tervez benyújtani. Ne gondolja senki, hogy ezek súlytalan entitások lennének, amelyek csak idegesítik a közgyűlésen megjelent befektetőket. Az NLPC a Disney közgyűlésén például a részvényesek 35 százalékát tudta maga mögé állítani, amikor kifogásolta, hogy a vállalat tartalmai és termékei mennyire vannak tekintettel világszerte az emberi jogokra. Az emberi jogi kérdések terepe ez idáig hagyományosan a liberálisoké volt. A Disney azonban jobbról és balról is kapott kritikákat azért, mert Mulan című filmjének egyes jeleneteit a kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen forgatták, ahol a vádak szerint a hatóságok súlyosan megsértik az ujgur kisebbség jogait.

Az NLPC beadványai közül az SEC például azt is engedélyezte benyújtani, amely azt tartalmazza, hogy a Berkshire Hathaway igazgatóságának alapító-elnökét, a legendás Warren Buffettet távolítsa el a közgyűlés a pozíciójából. Ez aligha fog sikerülni, viszont arra van esély, hogy az a javaslat, amely a ConocoPhillips óriáscég igazgatóságát szorítaná rá arra, hogy hozza nyilvánosságra lobbitevékenységének a részleteit és költségeit, több támogatást kap. Az SEC zöld utat adott továbbá annak az NLPC-előterjesztésnek is, amely szélesebb diverzitás elérését célozza meg a JPMorgan Chase befektetési bank igazgatóságában.

Részrehajló felügyelet?

Az aktivista befektetők egyik gyűjtőszervezete, az Interfaith Center on Corporate Responsibility (ICCR) közölte: tagjai az idén 436 ideológiai hátterű javaslatot tettek a tavalyi 244 után. Jellemző tendencia, hogy a konzervatív hátterű aktivista alapok kezdik átvenni azokat a témákat – persze a maguk álláspontja alapján –, amelyeket korábban szinte kizárólag a liberálisok képviseltek. Azt vették észre ugyanis, hogy a tőkepiaci felügyelet hajlamosabb e témáknak zöld utat adni, így a siker érdekében maguk is ezekre koncentrálnak. Így például egy a Johnson & Johnson (J&J) éves közgyűlése elé terjesztendő kezdeményezésben az ESG-kampányokéhoz nagyon hasonló megfogalmazást használtak. A javaslat egyébként egy a faji egyenlőség kérdését górcső alá vevő auditot céloz meg a gigavállalatnál. Az NCPPR szerint ugyanis a multik antirasszista képzései, programjai maguk is „mélyen rasszisták”. A J&J persze tiltakozott a javaslat ellen, mint ahogy ezzel a témával foglalkozó és egyébként apácákat képviselő Mercy Investment Services beadványa ellen is.

Konzervatív hátrány

A Conference Board tanácsadó cég összesítése szerint a klasszikusan konzervatív csoportok beadványai általában rosszabbul szerepelnek, mint a baloldal indítványai. Az elmúlt öt évben a 71 kezdeményezésük mindössze 25 százaléka jutott el a közgyűlésekre. Az összes részvényesi beadványnál ez az arány 62 százalék.

Borító: Disney

Ezek is érdekelhetnek

További híreink