Idén már hatszázmilliárdot hívtunk le

Hírek figyelo.hu
Mintegy 3240 milliárd forintot már lehívott a 2014–2020-as uniós ciklus forrásaiból Magyarország, ami a teljes keret 39 százalékának felel meg – írja a Világgazdaság.

A lap keddi számából kiderül, hogy a 2014–2020-as uniós ciklusban a Magyarország rendelkezésére álló források 39 százalékát már átutalta Brüsszel, a múlt év végi részeredményekhez képest az idei első három negyedévben 8 százalékponttal kúszott fel a mutató – derült ki az Európai Bizottság adataiból. Az évtized végéig tartó hétéves időszakban hazánk 29,64 milliárd euróból gazdálkodhat, ebből 4,63 milliárd a nemzeti önrész, az Európai Unió pedig 25,01 milliárd eurót ad. A bizottság a rá eső részből eddig 9,68 milliárd eurót folyósított, ami 3242 milliárd forintnak felel meg, ebből a január–szeptemberi időszakban érkezett 1,83 milliárd euró, azaz 613 milliárd forint.

A forráslehívási rangsort tekintve Magyarország a – most még – 28 tagú uniós mezőnyben a 12. helyet foglalja el, a 39 százalékos részaránnyal éppúgy felülmúlja az uniós átlagot, mint a 8 százalékpontos kilenchavi bővüléssel, hiszen ez idő alatt az EU-tagállamok átlagosan 27-ről 35 százalékra léptek előre. Bár 4 százalékponttal meghaladjuk az uniós átlagot, ne feledjük el, hogy Finnországon (60 százalék) kívül Írország (54), Luxemburg (54) és Ausztria (53) beruházásai, fejlesztései is olyan stádiumban vannak, hogy az Európai Bizottság az előlegekkel és a teljesítésalapú számlákkal együtt már kiutalta a nekik járó források több mint felét.

Borítókép: A Tiszáninneni Református Egyházkerület 630 diákot oktató miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon sportkomplexuma, amelyet ünnepélyes tanévnyitó keretében adták át 2019. szeptember 1-jén. Az uszodával, bel- és kültéri sportpályákkal épült Lévay Sportközpont uniós és állami forrásból csaknem 2,5 milliárd forintba került. (MTI/Vajda János)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink