A színpadra lépő előadók történetei nem csak a Balaton miatt érdekesek, a témák bárki számára aktuálisak lehetnek. Például Dr. Zlinszky András a balatoni ökoszisztéma összetettségét mutatja majd be, Tokody Klára közgazdász, balatoni blogger és meseíró a tavat övező gazdag mondavilágról mesél, Mezei Csaba amatőr hajóépítő és közösségszervező egy izgalmas hajós szubkultúrát tár fel, míg Bagyó Sándor, az ország első számú vízimentője az életmentés témakörében próbálja eligazítani a hallgatóságot. Előad még dr. Árvai Anita, a Veganeeta Home vegán étterem és a Veganeeta brand tulajdonosa, dr. Kocsis Janka gyógyszerész, Mihály Jeromos atya, a Tihanyi Apátság perjele, vagy Zólyomi Zsolt parfümőr is.
Kapcsolódási pontokat adni
A szervezők, Sághy Krisztina és Végvári Imre már több TEDx konferencia megteremtésében vettek részt. Most egy saját rendezvényt álmodtak meg úgy, hogy két szenvedélyüket – a tudásmegosztást és a Balatont – összekapcsolták. „Úgy gondoljuk, hogy egyre többen vagyunk a Balatonon, költözünk le, vagy csak élünk ott félig, nyaralunk hosszabban, akik szívesen vennénk részt párbeszédben, kulturális eszmecserében. Így indítottuk el ezt a projektet, és megkaptuk a TEDxBalaton licence-et, valamint a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa 2023 támogatását.” – mondta Sághy Kriszta. A cél tehát többek között az is, hogy találkozópontot nyújtsanak mindazoknak, akik a balatoni régióban szeretnének tenni, élni, dolgozni, vállalkozni. A találkozásokat újabb projektek és ismeretségek követhetik majd, ami új ötleteknek, kezdeményezéseknek adhat talajt. Az előadások, pódiumbeszélgetések között és után a gasztro programokon lehetőség lesz kikapcsolódni, beszélgetni, és izgalmasnak ígérkezik a VJ FORTEPAN strandfotó kiállítás is.
Jegyek és infók: www.tedxbalaton.hu
Fotó: Getty Images