Hullanak az újságírók

Hírek
A napokban három francia tudósító is életét vesztette az ostrom alatt álló Moszulban. A hírek szerint egy rejtett pokolgép robbant a TV stáb mellett: a kurd származású Bahtijar Haddada helyben szörnyethalt, Stephan Villeneuve és Veronique Robert pedig egy amerikai katonai kórházban haltak bele a sérüléseikbe.

A háborús tudósítás továbbra is rendkívül veszélyes szakmának számít. Jellemző, hogy a Sajtóbiztonsági Intézet (International News Safety Institute – INSI) jelentése szerint csak tavaly 115 újságíró vesztette életét. Ami viszont meglepő lehet, hogy közülük 60-at olyan országban öltek meg, ahol papíron béke van.

Vagyis az se biztosíték, ha a zsurnaliszták messzire elkerülik a frontvonalakat. Két holland újságíró például csak egy családi ügyben nyomozott Kolumbiában, amikor a napokban a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg gerillái túszul ejtették őket.

A „békés országok” közt azonban Mexikóban a legkriminálisabb a helyzet. A közép-amerikai országban a hét közepén találták meg Salvador Adame maradványait. A helyi TV vezetőjét még májusban rabolták el, feltehetően valamelyik drogkartell emberei. Mivel a felgyújtották, csak DNS-elemzéssel lehetett azonosítani a holttestet.

Mexikóban 2000 óta több mint 100 újságírót öltek meg: főleg a vidéken dolgozó médiamunkások vannak veszélyben. Jellemző, hogy néhány esetet komolyan felkap a helyi média, a politikusoktól elhangzik néhány ígéret arról, hogy hamarosan minden másképp lesz (ennek kapcsán most májusban maga az elnök, Enrique Pena Nieto fogadkozott), de végül semmi nem történik.

Idén a legnagyobb visszhangot talán Miroslava Breach kivégzése váltotta ki. Az 54 éves újságírónő épp a gyerekével indult el otthonról, amikor nyolc lövéssel megölték. A gyilkos egy üzenetet is hátrahagyott a holtteste mellett: „azért mert hangoskodtál”. Az eset után az egyik nagy helyi lap, az El Norte bejelentette: lehúzzák a rolót (korábban napi 30-35 ezren olvasták őket). Az utolsó számban a tulajdonos Oscar A. Cantú Murguía azt írta: azért nem fognak megjelenni, mert nincsenek biztonságban.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink