Hollywood újabb mocskos titka derült ki

Hírek
Bennfentesek azt állítják, a hollywoodi álomgyárak környékén az is nyílt titoknak számított, hogy felnőttek „ nem megfelelő” kapcsolatban álltak gyerekekkel. Egy egykori gyerekszínész arról beszélt, hogy nemcsak nők, hanem fiatal fiúk ellen is folyt a szexuális zaklatás.

Az álomgyárból pillanatok alatt rémálomgyár lett, a dollármilliárdokért és a hatalomért folyó küzdelemben a normák megszegése  – úgy tűnik – a mindennapok része. Míg óriási publicitás kapott a nők szexuális kihasználása, addig sokkal kevesebb szó esik arról, nem egy eset került napvilágra pedofil, a fiatal fiúkat molesztáló rendezőkről.

Corey Feldmann egykori gyerekszereplő azt állítja, hogy óriási probléma a pedofília is Hollywoodban, kábítószer-túladagolásban elhunyt barátja, Corey Haim halálának hátterében is ez áll – írja a Daily Beast. Már 2016-ban beszélt arról a Hollywood Reporternek Feldmann, hogy őt is több alkalommal molesztálták, de barátját nála is többször, sőt meg is erőszakolták az akkor 11 éves fiút. Neveket nem mer említeni, mert nem meri vállalni a jogi következményeket.

A csend kultúrájának nevezik ezt a gyalázatos helyzetet, a bántalmazottak nem mernek beszélni, mert félnek, vagy már korábban lefizették őket. Azt állítják források, hogy maga Weinstein is nyolc áldozatát fizette le,hogy hallgassanak, szigorú megállapodásokat kellett aláírniuk arról, hogy a történetüket nem hozzák nyilvánosságra.

Feldman azt is elmondta, hogy amikor szerette volna nyilvánosságra hozni az ügyét, akkor azzal érveltek „szakértők”, hogy egy egész iparágat károsítana meg lépésével. Emellett az sem segít az igazság feltárásában, hogy sok esetben az érintettek visszavonják korábbi vallomásaikat.

Mint ahogy évekkel ezelőtt ez történt az X-men rendezőjével, Brian Singerrel, akit egy korábbi filmjénenk fiatal szereplői vádoltak meg egy zuhanyzós jelenet miatt, ahol felmerült a gyanú, hogy sérültek a fiatal fiúk jogai. A vádat később elutasították bizonyítékok hiánya miatt, az áldozatok visszavontak többi szexuális zaklatással kapcsolatos pert. Annak ellenére, hogy Singerről is nyílt titok volt, hogy szeret kisfiúkat meghívni medencés bulikba, egy színész nyilatkozott is erről, de hamarosan neki is vissza kellett vonnia „felelőtlen mondatait”,  és bocsánatot kellett kérnie a rendezőtől.

Időközben az Oscar-díjas Amy Berg készített egy dokumentumfilmet Open secret címmel, amely ezt a témát feszegeti, és Singer ügyét ki kellett vágnia. Singer kijelentette, a rá vonatkozó állítások felháborítóak, gonoszak és teljesen hamisak.

Úgy fest, hollywoodnak sokkal több mocskos titka van, mint ami most felszínre került. A többi csak idő kérdése.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink