A Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség (MNNSZ) elnöke szerint azzal, hogy a megtermelt villamos energiát ezután a háztartások sem táplálhatják fel a hálózatra, a beruházás jelentősen megdrágul vagy egyenesen értelmét veszti.
(A nagy igények és a hálózat rendkívüli túlterheltsége miatt a kormány úgy döntött, hogy változtat a napelemek telepítésre vonatkozó szabályain. Ezentúl nem lesz kötelező az energia betáplálása a hálózatba, mivel a jelenlegi rendszer már nem tudja ezt felvenni – hangzott el a múlt csütörtöki Kormányinfón.)
Kiss Ernő viszont a Trend Fm rádió műsorában kiemelte, hogy azok számára, akik piaci áron veszik az áramot, továbbra is megéri napelemet telepíteni, különösen, ha napközben fogyasztják az energiát. A háztartásoknál ellenben általában a reggeli és az esti időszakokban van a csúcsfogyasztás.
Az MNNSZ szerint az új előírás életbe lépése teljesen új helyzetet teremt a fűtési rendszerek elektrifikációja, a gáztól való függés csökkentése terén is. Olyan technológia nem létezik, amellyel a napsütéses nyári időszakban megtermelt villamos energiát télen használhatnánk fel fűtési célra. Egy akkumulátoros tároló legfeljebb a napközbeni túltermelést (ilyenkor a legtöbben nem tartózkodnak otthon, tehát nem is fogyasztanak) képes tárolni, hogy miután hazatértek, felhasználható legyen a környezetbarát módon megtermelt energia. Ráadásul az akkumulátoros tárolásnak jelentős a költségvonzata: a tavaly novemberben kiírt lakossági pályázat például 2,9 millió forintra taksálta egy 5 kWp teljesítményű, 2,2 millió forintba tartozó napelemes rendszerhez tartozó akkucsomag telepítésének költségét, az árak pedig azóta csak emelkedtek.
Az MNNSZ felvette a kapcsolatot a szakminisztériummal, és kérvényezte, hogy azoknál a háztartási méretű, kis napelemes rendszereknél, ahol a hálózat és transzformátorkörzet műszakilag alkalmas a csatlakozásra, ott tegyenek kivételt, és ne tiltsák a visszatáplálást. Javasolják továbbá, hogy azoknál a háztartási kiserőműveknél, ahol a visszatáplálás lehetőségét nem kéri az igénylő, gyorsított eljárás keretében engedélyezzék a napelemes rendszer telepítését – írja a vg.hu.
Fotó: GettyImages