Vasárnap délután már megjelentek róla találgatások, de immáron hivatalos: a magyar miniszterelnök magyar idő szerint hétfőn éjjel 1 órakor titokban Pekingbe érkezett.
Ahogy a múlt keddi kijevi és a pénteki moszkvai útnál is, úgy ezúttal is teljes hírzárlat övezte Orbán Viktor kínai látogatását.
Mit csinál Orbán Viktor Kínában?
Mostanra azonban már tény, ezt maga a kormányfő jelentette be percekkel ezelőtt a közösségi oldalán.
Kijev és Moszkva után megérkeztünk Pekingbe, a békemisszió harmadik állomására – írta, a bejegyzéshez pedig fényképet is mellékelt. Ezen látszik a magyar honvédség Dassault Falcon 7X típusú repülőgépe, amely ugyancsak magyar idő szerint vasárnap nem sokkal délután 2 óra előtt startolt el a budapesti repülőtérről. Előtte kormányülést tartottak a karmelita kolostorban. Hogy a magyar delegáció pontosan kikből áll, az a fotóról nem derül ki. Ezen csak az látható, hogy Orbán Viktort fogadja a kínai fél.
A magyar miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan biztosan Pekingben van. Ő a kínai fővárosból arról tájékoztatta az MTI-t hétfő éjjel, hogy folytatódik Orbán Viktor miniszterelnök békemissziója, a kormányfő ennek keretében érkezett meg Pekingbe. A rövid közlemény arra is kitért, hogy Orbán Viktor a nap folyamán Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozik.
A kínai külügyminisztériumszintén nyilatkozatot adott ki Orbán Viktor látogatásáról. Ebben azt írták, hogy Hszi és a magyar kormányfő „a közös érdekű kérdésekről folytat mélyreható eszmecserét”. Hétfő éjjel fél kettő magasságában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is bejelentkezett Pekingből.
Érdemes észben tartani, hogy Kína saját béketervvel rendelkezik az ukrán háború megoldására és a magyar kormányfő elárulta, hogy erre rákérdezett Putyinnál Moszkvában. Az orosz-kínai kapcsolat a nyugati szankciók hatására is az elmúlt két évben megerősödött, amit jól mutat a május közepi, rendkívül eredményes Hszi-Putyin csúcs Kínában. Elemzők szerint a kínai diplomácia rendelkezik akkora befolyással, hogy amennyiben akar, fel tudjon lépni közvetítőként a béke érdekében.
Orbán Viktor történelmi napjai
A magyaroknak fontos, hogy Kína szorgalmazza a békét a világban – jelentette ki a magyar miniszterelnök hétfőn, immár Pekingben. A kormányfő felidézte, hogy a magyarok két és fél éve egy háború árnyékában élnek.
Arról múlt péntektől ehetett tudni, hogy Orbán Viktor rendkívüli politikai tettre készül ezen a héten hétfőn és nem éri be annyival, hogy képes volt pár nap leforgása alatt – egyedüli országvezetőként Európában, de talán a világon is – azorosz-ukrán háborúkét legfőbb érintettjével, Zelenszkij ukrán elnökkel ésPutyinorosz elnökkel is tárgyalni. A sort tehát Pekingben Hszi elnöknél folytatja, ez pedig túlzás nélkül történelmi politikai teljesítménynek értékelhető. A kérdés már csak az eredmény.
„A magyar békeszerető nép. Békére, egyensúlyra és harmóniára törekszik, ezért mindig a béke oldalán vagyunk, és sohasem a háború oldalán” – mondta, kiemelve: számunkra nagy jelentősége van annak, hogy Kína szorgalmazza, a világban ne háború, hanem béke legyen.
„A Magyarország szomszédságában zajló konfliktus esetében is nagyra értékeljük az Ön békekezdeményezését” – fogalmazott Orbán Viktor, Hszi Csin-pingnek címezve szavait.
Ateljes cikk ittolvasható.Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher