Hetvenöt milliárd a magyar falvaknak!

Hírek
„Idén 75 milliárd forintból 18 célterület fejlesztését támogatja a Magyar falu program" - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos ma az M1 aktuális csatornán.

Gyopáros Alpár azt mondta, egy kistelepülés akármennyi pályázatra jelentkezhet, de érdemes csak a prioritást élvező területekre pályázatot benyújtaniuk.
    
Beszélt arról is, hogy a kedden bejelentett új pályázatokon orvosi rendelők felújítására, orvosi eszközök beszerzésére és orvosi szolgálati lakások építésére kaphatnak támogatást a kistelepülések. A pályázat keretösszege 11 milliárd forint.

    
A pályázatok elbírálása gyors lesz, mert ha sokáig elhúzódik, nőhetnek például az építőanyagok költségei. Ez azt eredményezné, hogy az önkormányzatoknak önrészt kellene vállalniuk, a Magyar falu programban viszont nem várnak önerőt a pályázóktól – hangsúlyozta Gyopáros Alpár.

 

Borítófotó: Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Magyar falu program újabb pályázatainak megjelenése alkalmából tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. március 26-án. Orvosi rendelőre, orvosi szolgálati lakásra és orvostechnikai eszközökre fordítható, 11 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírással folytatódik a Magyar faluprogram. (MTI/Kovács Attila)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink