Hetven százalékkal esett a vendégéjszakák száma

Hírek Figyelo.hu

Márciusban 70 százalékkal, az első negyedévben 86 százalékkal kevesebb vendégéjszakát jelentettek a kereskedelmi szálláshelyek, mint egy évvel korábban. A bevétel 87 százalékkal csökkent január és március között – jelentette a KSH kedden.

A vendégéjszakák száma 2020 márciusához képest 70 százalékkal csökkent, 2019 azonos időszakához képest pedig 89 százalékkal lett kevesebb idén – derül ki a KSH kedden közzétett kereskedelmi szálláshelyi gyorsjelentéséből.

A márciusi adatokkal teljessé lett első negyedéves adatok szerint az év első három hónapjában a kereskedelmi szálláshelyek 86 százalékkal kevesebb, összesen 579 ezer vendégéjszakát regisztráltak.

A belföldi vendégek 82, a külföldiek 90 százalékkal kevesebb, 374 ezer, illetve 205 ezer vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, aminek hatására az összes bruttó árbevétel folyó áron 87 százalékkal csökkent, és 11,1 milliárd forintot tett ki a szektorban.

A továbbra is érvényben lévő beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó, a járvány megfékezését célzó védelmi intézkedések hatására

a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma márciusban 66 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest.

A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 74 százalékkal csökkent. A megfigyelt mutatók csökkenése még jelentősebb a járvány kitörése előtti időszakhoz viszonyítva, a vendégéjszakák száma 2019 azonos időszakához képest 89 százalékkal lett kevesebb. Az előző hónaphoz mérten a belföldi vendégéjszakák száma 14 ezerrel nőtt.

Márciusban az összes vendégéjszaka 61 százalékát belföldi vendégek töltötték el. Számuk az előző év azonos hónapjához képest 76, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 66 százalékkal lett kisebb. A vendégszám 42 ezer, az eltöltött vendégéjszakáké 136 ezer volt. Az éjszakák 62 százalékát szállodákban töltötték, ahol a csökkenés mértéke 71 százalékos volt. A panziókban és a közösségi szálláshelyeken az előző év márciusi forgalom valamivel több mint fele (59, illetve 55 százaléka) jelentkezett. A visszaesés a Balatoni turisztikai régiót érintette leginkább.

Mindeközben a külföldi vendégek száma 79, a vendégéjszakáké 74 százalékkal maradt el a bázistól. A szálláshelyekre érkezett 24 ezer külföldi vendég 88 ezer vendégéjszakát töltött el, zömében szállodában, ennek ellenére az ott eltöltött éjszakák száma 23 százalékra csökkent 2020 márciusához képest.

A legnagyobb mértékű, 95, illetve 82 százalékos csökkenés a Balatoni turisztikai régióban, illetve Budapesten történt.

A szálláshelyek összes bruttó árbevétel folyó áron 70 százalékkal, 4,5 milliárd forintra esett márciusban, amikor országszerte 1208 kereskedelmi szálláshely, köztük 483 szálloda és 523 panzió volt nyitva a hónap egy részében vagy egészében.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink