Hétfőtől harmadfokú árvízvédelmi készültség Budapesten

Hírek vg.hu
Jön az ár a Dunán, a folyó több mint 8 méteren tetőzhet a jövő hét közepén. Budapest is lázasan készül az árvíz elleni védekezésre.

Még tovább, harmadfokúra emelkedik az árvízvédelmi készültség szintje Budapesten hétfőtől – közölte a főpolgármesteri hivatal szombaton, hozzátéve, hogy a legfrissebb előrejelzések alapján hétfőtől napi egy méterrel emelkedik a Duna vízállása Budapestnél, ahol a folyó várhatóan a jövő hét második felében, nyolc métert meghaladó vízszinttel tetőzik.

A főpolgármester ezért szeptember 16-án hétfő nulla órától minden budapesti szakaszon harmadfokúra emeli az árvízvédelmi készültséget, ennél a vízállásnál ugyanis a védekezés sokkal intenzívebbé válik.

Már most is zajlik a védekezés

A Nánási-Királyok útja védvonal kulissza átjáróinak zárását és egy négy kilométer hosszú, egy méter magas és négy méter széles agyag háttöltés kiépítését is megkezdi hétfőn a védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM).

Továbbá homokzsákokkal erősítik meg a Margit-sziget alacsonyabban fekvő részeinek védelmét, a zsákok töltéséhez pedig a 2013-as árvízi védekezés tapasztalatai alapján nagy teljesítményű gépeket használnak.

Az árvízi helyzet függvényében a jövő hét közepén lezárhatják a Margit-szigetet a jármű- és gyalogosforgalom elől.

A rakpartot szinte biztos, hogy elárasztja a víz

A főpolgármesteri hivatal közlése szerint várhatóan szeptember 17-én, kedden önti el az alsó rakpartot a Duna. A rendezvény miatt a hétvégére egyébként is lezárt, belső pesti rakpartszakaszokat az árvíz levonulásáig nem nyitják újra. A pesti alsó rakpart többi részét, valamint a budai alsó rakpartot szeptember 16-án, hétfőn 20 órától teljesen lezárják. A rakpartokon szombat 0 órától már tilos megállni, az ott parkoló autókat a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság hétfőn elszállítja.

A Fővárosi Vízművek Budapest és a környező települések ivóvízellátásának zavartalansága érdekében megkezdte az üzemeltetésben lévő kutak, gépházak és szivattyúk fokozott ellenőrzését.

Az ivóvíz minőségét a társaság laboratóriuma folyamatosan ellenőrzi.

A jelenlegi előrejelzések szerint a folyó menti területek közösségi közlekedésében a jövő hét közepén valószínűleg szükség lesz korlátozásokra, melyek részleteit a szakemberek a jövő hét elején tudják meghatározni.

A cikk itt olvasható.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink