Házkutatást tartott a NAV a 24.hu tulajdonosának félmilliárdos adócsalási botrányában

Hírek figyelő.hu
Bizonyítékokat foglalt le az adóhatóság abban a büntetőügyben, ami a 24.hu portált is működtető Central Médiacsoport tulajdonosához, Varga Zoltánhoz köthető – értesült a Magyar Nemzet.

Több helyszínre is kiszállt, majd házkutatást tartott és bizonyítékokat foglalt le a Nemzeti- Adó és Vámhivatal (NAV) abban a büntetőeljárásban, aminek egyik érintettje Varga Zoltán baloldali médiamogul – derült ki a nyomozást felügyelő Fővárosi Főügyészség Magyar Nemzetnek adott válaszából.

Mint írták, „az ügyben a nyomozó hatóság több helyszínen tartott kutatást, ezek során tárgyi bizonyítékokat – okiratokat és elektronikus adatokat – foglalt le”. A vádhatóság a nyomozás érdekeire tekintettel további információkat nem közölt.

Ismert, hogy a 24.hu tulajdonosát és két társát tavaly különösen jelentős, azaz ötszázmillió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsították meg, miután az adóhatóság azt feltételezi, hogy a korábban Vargához köthető, lényegében uniós pénzből megalapított Nógrádi Vegyipari Zrt. részvényeinek pár évvel ezelőtti eladásával kár érhette az Európai Unió költségvetését.

A Magyar Nemzet információi szerint a pénzügyi nyomozók azt feltételezik, hogy a kár több mint félmilliárd forint.

Fotó: Hír Tv

Ezek is érdekelhetnek

További híreink