Hazánk teljesen szabályosan járt el az orosz fegyvercsempészek ügyében

Hírek
Bármennyire is szerették volna a hazai ellenzéki média zászlóshajói, hogy a két orosz fegyverkereskedőt az Egyesült Államoknak adja ki Magyarország, a hatályos jogszabályok szerint a két elfogott férfit Moszkvának kellett átadni. Mint ismert, közel két évvel ezelőtt a TEK emberei elfogták az oroszokat, akik a Magyar Honvédség kiselejtezett fegyvereit akarták eladni mexikói drogkartelleknek, akik a kalasnyikovokat az amerikai helikopterek ellen használták volna fel.  

A sorosista 444.hu valamiért nagyon azt szerette volna, hogy a Perzeusz akció keretében elfogott oroszok Washington kezére kerüljenek.  Az amerikai tőzsdespekuláns által finanszírozott blog még azt is megemlítette, hogy az amerikai-magyar kapcsolatok több konfliktus által is terheltek, ezzel szemben a magyar kormánynak kifejezetten kedvező a kapcsolata az amerikai vezetéssel, nem úgy, mint a demokrata kormányok idején.

Azonban bármennyire is szerette volna a 444.hu, hogy a két fegyverneppert az Egyesült Államoknak adjuk át, Soros kívánságai – ahogy az oly sokszor – nem egyeznek a törvényekkel.

Az apa-fia párost Magyarországon, a TEK emberei kapták el, s a bűnözőkre igényt tartott mind az USA, mind Oroszország. Az Igazságügyi Minisztérium közleményéből kiderül:  az említett személyeket az igazságügyi miniszter döntése alapján Magyarország az állampolgárság szerinti országnak – ez esetben Oroszországnak – adta ki. A kiadatásról az igazságügyi miniszter a bírósági döntések alapján, a vonatkozó jogszabályoknak és nemzetközi szerződéseknek megfelelően hozta meg a döntést. Emellett Magyarország Kormánya az Egyesült Államok nagykövetségével és hatóságaival konzultált és tájékoztatást nyújtott a döntésről.

A közleményből kiderül az is, hogy hazánk kormánya egyeztetett az amerikai hatóságokkal, megfelelő tájékoztatást kaptak a tengerentúli szervek, így szó sincs róla, hogy Budapest a kénye-kedve szerint járt volna el, bármennyire próbálták is támadni a sorosista lapok a kormányt.

A Figyelő a témában megkeresett egy jogi szakértőt is, aki az ügy ismeretében lapunknak megerősítette, hogy a magyar szervek megfelelően jártak el.

Így bármennyire is meg van a ruszofóbia, az oroszgyűlölet egyes hazai médiumoknál és szponzoraiknál, a két orosz férfi kiadatása teljesen szabályos és normális volt

Ezek is érdekelhetnek

További híreink