Hazai startup segíti Helsinki távfűtésének zöld-fejlesztését

Hírek Halaska Gábor
Egy a hőtárolást, fázisváltós megoldásukkal forradalmasító 100%-ban hazai startup, HeatVentors a megújuló energetikai fejlesztések megvalósítását támogató uniós EIT InnoEnergy égisze alatt, négy konzorciumi partnercéggel (ezek a Savosolar, a Heliac, az Ecovat és a ConnectPoint) új, a nagyvárosi távhőellátást modernizáló és azt karbonsemlegessé tevő technológiai megoldást dolgozott ki az ebben a témában pályázatot hirdető finn főváros számára.

 

Andrássy Zoltán és Andrássyné Farkas Rita. A siker kapujában

Mivel a kis, agilis magyar csapat elképzelésükkel a legjobb tíz döntős közé kerületek, ezért most bekapcsolódhatnak Helsinki jövőbeni távhő rendszerének tervezésébe, ahol egyedülálló módon,

a szén-dioxid szennyezés mértékét 2030-ra a mostanihoz képest nem kevesebb, mint 78 százalékkal akarják csökkenteni.

Az EIT InnoEnergy által összefogott öt cég közös megoldása ötvözte a Savosolar napenergiát hasznosító fejlesztését, a Heliac szén-dioxid mentes és több mint 1000 GWh megújuló energiát előállító technológiáját, az Ecovat és a HeatVentors hőtárolási újításait, amelyek a távhő rendszer kapacitásainak bővítését, illetve a felhasználói igények rugalmas kiszolgálását biztosítja, továbbá a ConnectPoint valós idejű, intelligens és távoli elérésre építő online kezelő platformjának kombinációját.

(Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) égisze alatt működő startup segítő intézmény az EIT InnoEnergy, amely fenntartható energiára szakosodott „innovációs motorként” van jelen, célja a feltalálók, startupok, spin-offok és a befektetők, megrendelők, más erőforrások összekötése révén az energetikai szektor innovációjának felpörgetése.)

A sikeres együttműködés és a közös javaslat pozitív fogadtatása arra sarkalta az öt céget, hogy tovább finomítsák a finn fővárosban bemutatott elképzeléseiket. Jelenleg egy olyan általános érvényű, a kollaborációra építő technológiát terveznek, amely bármely európai nagyvárosban alkalmazható lenne a távfűtés karbonsemlegessé való átalakítása során.

Az InnoEnergy HUB Hungary vezetője, és a Green Brother üzleti tanácsadó szakértője, Dervalics Ákos szerint

már Magyarországon is időszerű gondolkozni a távfűtés karbonsemlegesítéséről.

Hazánkban ugyanis szintén adottak a lehetőségek, hogy a napenergiával, illetve más, megújuló energiaforrás révén (geotermikus) megtermelt hőt közvetve vagy közvetlenül a távhő rendszerbe juttassuk. Arra is lehetőség kínálkozik továbbá, hogy az így megtermel hőt a Heatventors technológiájára épülő, a hőtermelő központban elhelyezett nagyobb, vagy a fűtött épületekben elhelyezett kisebb méretű hőtárolókba tápláljuk, amelyek révén megoldható a zöld úton nappal termelt hőenergia tárolása, majd felhasználása az esti, éjszakai időszakban.

A szakember úgy látja, ahhoz, hogy karbonsemlegessé váljon egy nagyváros távhő rendszere, ahhoz egyrészt csökkenteni kell a felhasznált energia mennyiségét, másrészt fokozni kell a zöld energiaforrások igénybevételét. Előbbire ugyanakkor már most megoldást nyújt a Heatventors fejlesztése, amely szabályozhatósága révén tökéletesen alkalmas a hőigény időbeli változásának lekövetésére megújuló hőenergia esetében is.

(Borítókép: Alexey Fedorenko, PuzzlePix/Shuterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink