Harry Potter 20 éves lett

Hírek
A varázsló tanonc meséin felnőtt mai 20-30 évesek már gyerekeiknek kezdik továbbadni a Pottermániát.

Június 26-án lesz 20 éve, hogy az első Harry Potter könyv megjelent a brit könyvesboltok polcain. A sorozatot kiadó Bloomsbury ennek apropóján ünnepi kiadásban jelenteti meg újra a Harry Potter és a bölcsek köve című könyvet, a sorozat első részét. A kiadó a három főszereplő figurája köré kitalált kirakós játékokkal, digitális játékkokkal is készül: a könyvesboltok és a könyvtárak ezeken díjmentesen tölthetik le. Októberben a British Libraryben kiállítás is nyílik Harry Potter és a mágia története címmel.

A sorozat egyes köteteit világszerte 450 millió példányban adták el, az Egyesült Államokban 167 millió kelt el. A Harry Potter és a Halál ereklyéi, a sorozat utolsó darabja 2004 óta a legnagyobb példányszámban elkelt könyv az amerikai piacon, megelőzi a Szürke ötven árnyalatát és az Alkonyat című tini-thriller sorozatot is. A könyvet 73 nyelvre fordították le, 6,5 milliárd dollár jött be a könyveladásokból.

A Harry Potter köré felépített ipar is jól fialt: filmjogokat tulajdonló Warner Bros. azt közölte, hogy a Potter-birodalom (téma park-jogok, ajándéktárgyak, mozijegy-eladások) összesen 7,7 milliárd dollár bevételt hoztak.

A Harry Potter könyveken felnőtt generációk most s 20-as, 30-as éveikben járnak, és koruknak, megváltozott fogyasztói szokásaiknak megfelelően ünneplik az évfordulót. Az ilyenkor szokásos ajándéktárgyak vásárlása mellett egyre népszerűbbé válik a Potter-turizmus. Forgatási helyszíneket kersnek fel, illetve maratoni exkluzív vetítésekre járnak.

Népszerű zarándokhely Edinborough is, egy ottani kávézóban írta az első kötetet J. K. Rowling. (A többit már a Balmoral Hotelben.) Turisták ezrei látogatnak el Northumberlandbe, az ottani Alnwick kastélyba is. A már 700 éve a család tulajdonában lévő kastély szintén forgatási helyszín volt.

Népszerű hely a londoni állatkert hüllőháza is. Ez volt az a hely, ahol a fiatal Harry először ébredt rá képességeire az óriáskígyóval beszélgetve. 

Létezik egyébként a valóságban a 9 és ¾-ik vágyány is, ahonnan a Hogwarts Expressz indult. A londoni St. Pancras Internationa Station 4-es és 5-ös vágánya között kell keresni.

A Hollywood Bowlban, az Universal Studios egyik csarnokában a Los Angeles Philharmonic Orchestra ad maratoni koncertet a filmzenékből, élőben kísérik a vásznon pörgő filmet.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink