Harminc milliót keresnek a vezérigazgatók

Hírek
Miközben tavaly a cégek vezetői négy százalékos emelkedést valószínűsítettek 2017-re, ehhez képest hat százalékos jövedelemnövekedés következett be  - derül ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elemzéséből.  

Váratlan mértékben nőttek 2017-ben Magyarországon a bérek. A szakmunkások 7,4 százalékos, az osztályvezetők és alkalmazottak 6 százalékos, míg a vezető beosztású munkavállalók 5,8 százalékos béremelést könyvelhettek el – olvasható ki a Kienbaum Consultants International tanácsadó cég és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara által készített tanulmányból. Az elemzésben 76 munkakörben több mint 16 ezer állás fizetési adatait dolgozták fel.

Miközben a statisztikai átlag hat százalék feletti dinamika, komoly eltérések tapasztalhatóak országszerte. Tudniillik a fővárosban és vonzáskörzetében a jövedelmek több mint 20 százalékkal haladják meg a magyarországi átlagot. A legrosszabbul Szabolcsban lehet keresni, valamint Békésben.

A Kienbaum és a DUIHK felméréséből az is kiderül, hogy egy magyar vezérigazgató éves bruttó jövedelme idén mintegy 30 millió forint, míg a vezető beosztású alkalmazottak éves jövedelme 11 milliót ksótál. A nem vezető beosztásban lévő, tehát “egyszerű” dolgozók átlagosan 3,3 milliót vihetbek haza.

Borítófotó: Leonardo DiCaprio a Wolf of Wall street című film egyik jelenetében (Paramount Pictures)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink