Harmadával esett az ipari termelés májusban

Hírek MTI/figyelo.hu

Májusban jelentős volt a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása, így az ipari termelés 30,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas bázistól. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 27,6 százalékkal csökkent – közölte kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző hónaphoz viszonyítva 15,6 százalékkal nőtt a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás májusban.

Az év első öt hónapjában a termelés 13,8 százalékkal kisebb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Májusban a feldolgozóipari alágak mindegyikében csökkent a termelés volumene. Kiugró visszaesés volt a legnagyobb súlyú járműgyártásban, míg

  • a számítógép,
  • elektronikai,
  • optikai termék gyártása,
  • illetve az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása kisebb mértékben csökkent.

Az ING elemzője, Virovácz Péter szerint ahogy a kiskereskedelemben, úgy az iparban is megindult a kilábalás május folyamán. Egyértelmű tehát, hogy a válság mélypontját az áprilisi hónap jelentette. Az ipari termelés az áprilisi rendkívüli mélypontról 15,6 százalékkal tudott bővülni május folyamán. Ez továbbra is azt jelenti, hogy éves összevetésben a termelés közel 30 százalékos csökkenést mutat. A kilábalás tehát elindult, ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a válság előtti termelési szint elérése jóval több időbe telik majd, mint a zuhanás két hónapja.

Az ipari termelés szintje jelenleg a 2013-as szinteken áll.

A járványügyi vészhelyzettel kapcsolatos korlátozások enyhítése tehát érdemben segítette az ipart. Az újranyitás – legalábbis az előzetes adatok alapján – nem mindenhol ment azonos mértékben. A legnagyobb súlyú ágazat, a járműgyártás kiugró visszaesést produkált. Ritka, hogy egy ilyen hatás ellenére az ipari termelés emelkedni tudjon akár havi alapon.

A jó hír – az elemző szerint – hogy a korrekció májusban elindult. A kérdés, hogy az elmaradt rendelések legyártása meddig képes hajtóerőként szolgálni és mikor jelentkezik a globálisan csökkenő ipari kereslet és a jelentősen csökkenő rendelésállomány hatása. Jelenleg úgy vélem, hogy a következő hónapokban még kedvező adatokat látunk majd, de az ősz folyamán ismét lassulhat az ipari növekedés, így a válság előtti termelési szint elérésére idén kevés esély van.

(Borítókép: Munkatársak dolgoznak a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kecskeméti gyárának szerelősorán. (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink