Halálos tüntetések

Hírek
A héten a venezuelai demonstrációkon három ember vesztette életét.

A dél-amerikai országban április elseje óta tartanak a tüntetések. Már 24-nél tart a halálesetek száma. Tarek Saab ombusdman szerint sok a súlyos sérült is, néhányan pedig élet és halál között lebegnek. De mi is történik az országban? Az ellenzék két éve nyerte meg a választásokat, ám a négy éve megválasztott elnökhöz hű Legfelsőbb Bíróság igyekszik működésképtelenné tenni a Parlamentet. Közben az elnök elmozdítására népszavazási kezdeményezés is indult, de hiába gyűlt össze a kellő számú aláírás az Országos Választási Tanács megfúrta a kezdeményezést.

Három hete a tüntetések akkor robbantak ki, amikor az ellenzékiek kezén lévő törvényhozást a Legfelsőbb Bíróság teljesen megakarta fosztani a hatalmától. A döntést pár napon belül visszavonták, de a kormányellenes tüntetők azóta is új választásokat akarnak. A héten a tiltakozó tömegek ülősztrájkkal bénították le a főváros Caracas több fontosabb főútját.

Meridában és Barinasban azonban tragédiába fulladt a demonstráció: a két városban három embert öltek meg. Az egyik férfi egy kormány-párti tüntetésen kapott halálos golyót, a másik kettő esetnél a körülmények még nincsenek tisztázva. Merida kormányzója Henrique Capriles, az ellenzék egyik vezére szerint paramilitáris csoportok felelősek a gyilkosságokért.

Eddig a legvéresebb nap április 21-e volt: összesen tizenegyen haltak meg, amikor néhány fosztogató beakart törni egy caracasi pékségbe. A többséget a magasfeszültségű vezetékek ölték meg.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink