Haladó szerkesztőség így még nem vallotta be dilettantizmusát

Hírek
Volt egy cikk. Csak elsikkadt. Őszödi beszédnek nevezte a szerzője viccesen, nem szólt többről, mint arról, hogy egy szerkesztőség bevallotta, annyira ismeri a hazai közállapotokat, mint Gyurcsány az elemi matematikát. Apróbb tévesztésekkel. Csakhogy ez esetben a Soros György által pénzelt, az ellenzéki kooperációnak nevezett fikciót gründoló portálról, a 444-ről van szó.

A hajnali lapszemle az ügyeletes, meg a pacsirta gyermekekkel próbára tett szerkesztő pótcselekvése. De az élet igazságos, ahol elvesz, ott ad is, így olyan gyöngyszemekre bukkanhat hatkor a kávéját kevergető hírfüggő, mint a 444 szerkesztőség vallomása arról, miként jósolták meg a választások kimenetelét. Betyáros hibaszázalékkal, mit szépítsük. Mocskos módon benézték a magyar valóságot, ők így írnák. A cikk nem futott akkorát, mint egy jobber vitriolos karaktergyilkolása, mert hamar elsöpörte az aznapi flekktermelés. De adjuk meg a figyelmet a dolgozatnak, mert szolgálhat tanulságokkal. 

Már az is érdekes önmagában, hogy előállt a 444-es élcsapat valamiféle magyarázattal. Arra nem gondol az egyszeri konzervatív újságíró, hogy itt valódi önreflexió, vagy felelősségérzet bukkant volna fel. Ezt a választ kizárnánk, ahogy a DK-s konteogyártó kvízprofesszortól tanultuk. De akkor mi? 

Mindenesetre úgy érezték, tartoznak valamiféle magyarázattal az olvasóik felé, ha már ilyen szépen beterelték őket a málnásba. Tudniillik erősen kettévált írói munkásságuk meg a rögvalóság, így Szily László megkapta a feladatot, írjon valami állati szellemeset.

Csakhogy itt azon kellett viccelődni, hogy egy légtérben tartózkodik azokkal a tanult kollégákkal, akik közül a legképzettebbek 14.9 százalékot tettek a DK mellé, vagy 4.9 százalékra saccolták a dobozzal tarháló Együttet, de akadt olyan "szakember" is, aki majdnem húsz százalékra várta a szocikat. A Fidesz iránti sosem leplezett utálatból táplálkozó portálnál 14 tippelőből 9 erősen alulkalibrálta a pártot, volt olyan, aki komolyan azt gondolta, hogy 31,6 százalékot kapnak a kormánypártok. Ér röhögni? Ér.

Van-e azzal baj, hogy újságírók ennyire fogalmatlanok, ennyire nincsenek tisztában azzal a világgal, ami a szerkesztőségi/belvárosi/romkocsmás/szójalattés buborékon kívül van? Most ne is azon pszichologizáljunk, hogy a kormány és a nemzeti-konzervatív kurzus iránti ellenszenvük miféle alternatív valóságot rajzolt köréjük, miközben minden narrációjuk arról szól, hogy mindenki más megy szembe az autópályán. Lehet dilemmázni azon, van-e azzal baj, hogy a bizonyosságot nyert fogalmatlansággal teleszemetelik a vélelményteret, hogy aztán kénytelenek legyenek frappánsnak látszó viccelődéssel színt vallani? 

Megírták hát a házi használatú őszödi beszédüket, persze a maguk módján, azzal a progresszív humorral, amit csak ők tudnak. Ennyit ért. Kétharmadot. Nagy érdemük van benne, ezt pedig illik megköszönni. Bátran tovább elvtársak, a nemlétező úton. 

Fotó: Szily László (Facebook)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink