Hajdúböszörményi az idei Év Vállalkozója

Hírek Dombi Margit
Az országos gála előtti napokban szokás szerint minden megyében kiosztja a helyi Príma, és a helyi Év Vállalkozója díjakat a VOSZ lokális szervezete. A hajdú-bihariak idei díjkiosztójára a hét végén a debreceni Kölcsey Központban került sor, ahol is bejelentették, az Év VÁllalkozója díjat 2022-ben egy hajdúböszörményi egyéni vállalkozó, Hajdú Sándor kapja. A díjazott az elismerést december elején veheti át a Művészetek Palotájában.

A VOSZ hajdú-bihari szervezete az elmúlt két évben minden lehetséges szinten igyekszik erősíteni a vállalkozói összefogást, érdekérvényesítő képességet. A szervezet erőfeszítéseinek iránya világos: szorosabbra fűzni a kapcsolatokat a hasonló feladatokat (is) maga elé tűző kereskedelmi-, és iparkamarákkal, és közös munkára megnyerni a megye nagyobb súlyú vállalkozóit, a vállalkozások vezetőit, erősíteni, élőbbé tenni az együttműködést az önkormányzatokkal, megbecsülni és támogatni a szellemi élet prominens képviselőit.

A VOSZ-t, illetve a Prima Primissima díjat alapító Demján Sándor által vallott alapértékekre épülő régi-új irány dedikált képviselője Hajdú-Bihar megyében a két éve elnökké választott Soltész József, a fémszerkezetek megmunkálásával foglalkozó Sofém Kft. tulajdonosa, aki a hétvégi díjkiosztón emlékeztetett, a vállalkozók kreativitása, innovativitása nélkül gazdasági fejlődés nem létezik.

A VOSZ örökös elnökének, Demján Sándornak az eszmeiségét idézte fel Ádám Imre, a VOSZ elnökhelyettese is, hangsúlyozta, a szervezet megújulási folyamatot indított, amelynek sikerre vitele az Eppel János vezette elnökség legfontosabb feladata.

Balázs Ákos Debrecen alpolgármestere kiemelte, a városnak nagyon fontos, hogy a gazdasági élet kiemelt szereplőivel együtt működjenek. Ebben a folyamatban fontosak az olyan protokolláris események, mint a VOSZ helyi díjkiosztó gálája is, mert, amint foglamazott, Prímákra, példaképekre mindenütt szükség van.

A Hajdú-Bihar megyei Príma-, és Év Vállalkozója díj idén a Megbecsülés Lángja nevet viselő alkotás volt, a térplasztikát Soltász József és kollégája Veréb László tervezte, a Sofém Kft., illetve az A-R Robotcs Kft. készítette. Magyar tudomány kategóriában megyei Príma díjat kapott Vajas Attila a Debreceni Egyetem szemész főorvosa, a Magyar Szemorvos Társaság vezetőségi tagja. Magyar ismeretterjesztés és média kategóriában Pálffy Andreát, az M1 tudósítóját, a Médiacentrum Debrecen szerkesztő-riporterét díjazták. Magyar képző-, és iparművészet kategóriában egy fiatal debreceni alkotó, Rácz Róbert munkásságát ismerték el, a különdíjat pedig, Magyar zeneművészet kategóriában Dánielfy Gergely színész énekesnek ítélték oda.

Hajdú-Bihar Megye Év vállalkozója Miklóssy Ferenc, a Keviép Kft. ügyvezetője, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi-, és Iparkamara elnöke, országos kamarai alelnök lett, az Év Szolgáltatója díjat Herdon István, a Xanga Ventures Zrt. Elnök-vezérigazgatója, az Év iparvállalata díjat Balogh Károly, a Karsol Kft. ügyvezetője, az ÉV Mezőgazdasági Vállalkozója díjat Kovács Herman, a Nagisz Zrt. Vezérigazgatója, az Év Bankja díjat Molnár Tamás Endre, a Polgári Bank debreceni fiókjának vezetője, a Megye Kiemelkedő társadalmi szerepvállalásáért díjat pedig, Pacza Gergely, a debreceni polgármesteri hivatal városfejlesztési főosztályának főosztályvezetője kapta.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink