Hadiállapot Ukrajnában, kiélesedett az ukrán-orosz konfliktus

Hírek
A hadiállapot bevezetéséről döntött az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) – közölték ukrán hírportálok. Ennek megfelelően az ukrán vezérkar teljes harckészültségbe helyezte a hadsereget. A védelmi minisztérium közlése szerint az Ukrán Biztonsági Szolgálatot (SZBU) is készültségbe helyezték.

Porosenko korábban azt közölte: kéri a parlamentet, hogy hétfőn rendkívüli ülésen vitassa meg a kérdést. Szavai szerint az ukrán hajókkal szembeni vasárnapi agresszió alapján nem zárható ki, hogy Oroszország más, köztük szárazföldi műveletekre készül Ukrajna szuverenitása és területi épsége ellen. Hangsúlyozta, hogy a hadiállapot bevezetése nem jelent "hadüzenetet". "Semmiképpen sem jelenti azt, hogy Ukrajna bármilyen támadó műveletet készülne végrehajtani. Ukrajna senkivel sem akar háborúzni. A hadiállapotot kizárólag védelmi céllal vezetjük be – szögezte le. 

Az elnök azt javasolta, hogy a parlament zárt ülésen tárgyalja meg a kérdést. A Kercsi-szorosnál történt orosz agresszió miatt riadókészültségbe helyezték közben az ukrán haditengerészet teljes állományát, minden hadihajót kivezényelnek a tengerre.

Az incidens azzal kezdődött, hogy vasárnap egy orosz határőrhajó szándékosan nekiment három, terv szerint haladó ukrán hadihajó egyikének. Az ukrán hadihajók az odesszai kikötőből indultak el és a Kercsi-szoroson át az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolba tartottak. Útjukat a nemzetközi normák szerint előre bejelentették. 

Ez első incidens után néhány órával az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) határőrsége a Kercsi-szorosból kifelé haladó hajókra már tüzet nyitott, aminek következtében az eddigi adatok alapján hat ukrán tengerész megsebesült, közülük kettő súlyosan. Ezt követően mindhárom hajót orosz különleges egységek szállták meg.  Kijev az incidenst a nemzetközi jog megsértésének és katonai agressziónak minősítette, Moszkva viszont azt állítja, hogy az ukrán fél provokálta ki az egészet.

Orosz álláspont: Kijev provokál

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa sürgősséggel összeül hétfőn, hogy megtárgyalja az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus fejleményeit. Az AFP diplomáciai forrásokra hivatkozva hétfőre virradóra jelentette, hogy a testület ülését mind orosz, mind ukrán kérésre hívták össze délutánra.

Kijev készítette elő és szervezte meg a provokációt a Kercsi-szorosban – állította vasárnap esti közleményében az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat, amely szerint Ukrajna a felelős a Krím félsziget és Krasznodari terület közötti Kercsi-szorosban vasárnap történt incidensért.

Az FSZB vasárnap esti közleményében azt állítja: megdönthetetlen bizonyítékkal rendelkezik arról, hogy a „provokációt” Kijev készítette elő és szervezte meg, és hamarosan nyilvánosságra is hozza.

A NATO és az EU önmérsékletre intette Oroszországot és Ukrajnát. Oana Lungescu, az észak-atlanti szövetség szóvivője vasárnap esti nyilatkozatában elmondta: a NATO figyelemmel kíséri az Azovi-tengeren és a Kercsi-szorosnál kialakuló helyzetet, kapcsolatban vagyunk az ukrán hatóságokkal.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink