Gyorsan fogynak az olcsóbb belvárosi albérletek

Hírek Figyelo.hu

A koronavírus-járvány egyik ingatlanpiaci hatása az, hogy Budapest belvárosában a turizmus eltűnése miatt drasztikusan csökkentek a bérelhető lakások árai néhány hét alatt – áll a GDN Ingatlanhálózat közleményében.

Ezeket az ingatlanokat általában nagyon gyorsan ki is veszik, jellemzően olyanok, akik eddig az agglomerációból jártak be dolgozni. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a lakást kiadók többsége továbbra is elzárkózik a háziállattal érkező bérlőktől, de ez is kezd háttérbe szorulni.

Ahogy megjelent Magyarországon a koronavírus és lezárták a határokat,

úgy csökkent nullára a turizmus a fővárosban.

Emiatt tízezernél is több, főként külföldiekre építő, rövid távú lakáskiadásban hasznosított ingatlan maradt üresen,

amelyekből tulajdonosaik most úgy próbálnak meg profitálni, hogy hosszabb távra adják bérbe azokat.

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint ez rögtön azzal is járt, hogy bizonyos kerületekben akár a felére is zuhantak az albérletárak, a legjobbakra pedig szinte azonnal lecsapnak az érdeklődők.

„A kínálat jelentősen bővült az elmúlt két hónapban, a tulajdonosok pedig a kialakult helyzet miatt hajlandóak sokat engedni az árból. Ez egy olyan mozgást is generált, hogy aki eddig az agglomerációból járt dolgozni, most már megteheti, hogy a belvárosban éljen, és féléves, egyéves határozott idejű szerződéssel a tavalyihoz képest fél áron bérel ki egy lakást. Sokan élnek ezzel a lehetőséggel, mert időt és pénzt is megspórolnak” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy az albérletpiac átrendeződésével több lett-e a kiadó állatbarát lakás, a szakértő úgy felelt, ez most kevésbé fontos szempont.

„Ahogy eddig, úgy most sem szeretik a főbérlők, ha valaki kutyával, macskával, esetleg más állattal költözne a lakásba. Ez már a járvány előtt is probléma volt, ezután is az lesz, de egyáltalán nem ez most a fő téma” – fogalmazott.

A GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa végezetül azt is elmondta, ahogy az ingatlanvásárlásoknál, úgy az albérleteknél is megfigyelhető egy olyan trend, hogy

sokan inkább a kertes házas, ritkábban lakott területekre menekülnek, félve kicsit attól, hogy a járvány sokáig elhúzódhat.

Ez pedig különösen jellemző a kisgyermekes családokra az elmúlt hetek tapasztalatai alapján.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink