Gyorsan bővült a zöld rendszámos állomány

Hírek vg.hu
Az Építési és Közlekedési Minisztérium szerint a jelenlegi szabályozás átalakítása indokolt volt. Hamarosan megváltozik a zöld rendszámok rendszere Magyarországon.

Szeptember elsejétől zöld rendszámot kizárólag a tisztán elektromos és nulla emissziós gépjárművek kaphatnak, az 5P (külső töltésű) és az 5N (növelt hatótávolságú) környezetvédelmi osztályba sorolt járműveken 2026. november 30-ig le kell cserélni – írta csütörtöki közleményében az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM)

A tárca közleménye emlékeztetett, hogy 2016. január elejétől a plug-in hibrid járművek jelentős, a zéró emissziós, azaz tisztán elektromos és hidrogén meghajtású gépjárművekkel megegyező mértékű kedvezményekben részesültek. Az azóta eltelt több mint nyolc ugyanakkor vegyes tapasztalatokat hozott a technológia környezetvédelmi értékére, és az ezt használó autókra vonatkozóan egyaránt.

Az elmúlt években az Európai Számvevőszék is figyelemmel kísérte a külső töltésű, hibrid üzemű gépjárművek általános üzemeltetési gyakorlatát, és az ezzel összefüggő károsanyag-kibocsátási tapasztalatokat. A jelentés megállapította, hogy a hálózatról tölthető hibridek valós vezetési feltételek melletti kibocsátása átlagosan háromszorosa-ötszöröse a laboratóriumban mért kibocsátásnak, ami az ilyen autókban lévő belső égésű motorok vártnál gyakoribb és nagyobb mértékű használatával magyarázható.

Ráadásul az elmúlt években egyre nagyobb számban terjedtek el azok a járművek, amelyek az átlagos benzin, vagy dízelüzemű autóknál nagyobb belső égésű motorral rendelkeznek, de egy elektromos meghajtással kiegészítve úgy részesülhetnek a környezetkímélő, nulla kibocsátású autókkal megegyező mértékű kedvezményekben, hogy valójában lényegesen szennyezőbbek, mint az átlagos, fosszilis üzemanyagot használó járművek.

Vagyis megjelentek a zöld rendszámos luxusterepjárók. Ezen előzmények ismeretében az Építési és Közlekedési Minisztérium álláspontja szerint nem indokolt a zéró kibocsátású és plug-in hibrid járművek azonos mértékű kedvezményének fenntartása.

A Magyar Közlöny 2024. július 31-i számában 221/2024. (VII. 31.) Kormányrendelet értelmében 2024. szeptember 1-jétől a zöld rendszámra kizárólag a tisztán elektromos és nulla emissziós gépjárművek lesznek jogosultak az első belföldi forgalomba helyezés során. A kevésbé környezetkímélő tulajdonságokkal rendelkező – 5P (külső töltésű) és az 5N (növelt hatótávolságú) környezetvédelmi osztályba sorolt – hibrid elektromos járművekre eddig kiadott zöld rendszámtáblákat a tulajdonos kezdeményezésével legkésőbb 2026. november 30-ig le kell cserélni fehér alapszínű rendszámtáblára. A fentieknek megfelelően folyamatban van a zöld rendszámhoz kapcsolódó adókedvezmények felülvizsgálata is.

 

Címlapfotó: Kallus György / Világgazdaság

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink