Ösztönözni kell a versenyképességi fordulatot

Hírek Figyelo.hu
Az ITM államtitkára szerint együttműködésben sokkal több erő van, szerinte a beszerzők korábban nem mindig törekedtek partneri viszonyra a válság előtt.

Arra szeretnék ösztönözni a vállalatok, hogy a versenyképességi fordulatot végrehajtsák. 2010 óta ennek megteremtettük az alapjait – jelentette ki György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a VG K&H és a Mastercard közreműködésével szervezetten üzleti fórumán. Emlékeztetett: 2010 óta számos makrogazdasági mutatóban sikerült jelentős javulást felmutatni. Példaként említette költségvetési hiány 4 százalék fölötti szintről sikerült leszorítani,

2013 után először sikerült stabilizálni az árakat az elmúlt három évtizedben.

Szintén felidézte, hogy foglalkoztatottságban Magyarország bő tíz éve még sereghajtó volt, most az átlag fölött van, a munkanélküliségi ráta végig top 5-ben volt a járvány alatt is.

Látjuk a munkaerő-tartalékokat, azon dolgozunk, hogy ezeket mobilizáljuk

– hívta fel rá a figyelmet, hozzátéve, hogy ezek tartalékok a fiatalok, alacsony képzettségűek és az idősek körében megtalálhatóak. György László szerint járvány ebben sokat segít, különösen a nők esetében, ugyanis rugalmas foglalkoztatottságot itthon korábban nem alkalmazták. A fiatalok motivációját az szja kedvezménnyel segítik.

Az időseket egyszerűsített foglalkoztatottsággal, míg az alacsony képzettségűeket 70 milliárdos program keretében támogatnák, ezen felül további 200 milliárdot is terveznek elkölteni a következő években.

György László szerint a legfontosabb partnereink azok a közvetítők, akikkel a vállalkozások érintkezni szoktak, ilyenek a könyvelők, pályázatírók, és a bankok. Az államtitkár elmondta, hogy vannak kereskedelmi banki megkeresések, akik szeretnék a vali.hu-t használni, ebben ösztönözni szeretné a pénzintézeteket, hogy keressék a kapcsolatot a fejlesztőkkel.

A együttműködésben sokkal több erő van, mint korábban gondoltuk

– mutatott rá, félvezető hiányra utalva, szerint a beszerzők nem partneri viszonyra törekedtek a válság előtt.

Közös érdekünk, hogy a magyar versenyképesség tartósan növekedjen, mert akkor lesz igény banki szolgáltatásokra is

– zárta előadását a tudósítás szerint György László.

Takarékbank: idén 8 százalékos lehet a GDP-növekedés

További anyagaink