Gulyás Mártonék akár milliós mértékben is rongálhattak

Hírek
A tegnapi ÁSZ-székház ellen intézett támadásuk után ma az intézet munkatársai műemlékvédelmi szakembereket kértek fel arra, hogy mérjék fel az okozott károkat. Az első becslések szerinte több százezres, de akár milliós nagyságrendről is szó lehet.

Az Állami Számvevőszék közleményében azt írta, hogy „kizárólag az ÁSZ munkatársainak köszönhető, hogy sikerült megelőzni az ennél is nagyobb károkat”. Tudniillik a rendőrség kiszállása utána néhány alkalmazott neki látott a festék mihamarabbi lemosásának. Tették ezt úgy, hogy közben az ezt okozók a szalagkorlát mellől savazták munkájukat.

A gyors cselekvés ellenére, az amúgy is műemlék védelem alatt álló épület homlokzatán keletkeztek nagyobb károk. A Duna-korzó utolsó koraeklektikus palotájáról beszélünk, amelyet még 1869-71-ben építettek.

A számvevőszék külön kiemelte, hogy ez az eset nem csak műemléket rongált meg, hanem közvagyont is. „A támadás elkövetői a közvagyont rongálták meg, az adófizető állampolgároknak okoztak kárt” – fogalmaztak. További konkrét jogi lépésekről nem tudtunk meg, csupán annyit, hogy vizsgálják annak szükségességét.  

Borítókép és fotók: ÁSZ/Horváth Bálint

Ezek is érdekelhetnek

További híreink