Európában rendkívül nehéz az energiaellátás helyzete, és az árak emelkedése miatt gazdasági válsághelyzet alakult ki – fogalmazott Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, majd hozzátette, hogy a szankciós politika nem váltotta be a reményeket, mert azok hatására Oroszország extraprofitra tett szert.
Ahogy a vg.hu a mai kormányinfóról szóló összefoglalójában írja, Gulyás elmondta, hogy ha ma teljes áron kellene kifizetnie az áram- és a gázszámlát a lakosságnak, akkor az háztartásonként 180 ezer forint lenne havonta. Hozzátette, hogy az átlagfogyasztásig 150 ezer forintos támogatást biztosít a magyar állam minden háztartásnak. A miniszterelnökséget vezető minisztere azt mondta, hogy a távfűtés ára a lakosság számára nem változik, összesen 130 ezer mérőóra hiányzik a távhős lakásokból, ezt pótolni fogják, mindenhová önálló mérőórát szerelnek: egy évben körülbelül 30 ezer órát tudnak felszerelni, ezen a számon akar az állam javítani.
Az otthoni munkát az államigazgatásban nem támogatják, és 18 fokig lehet az intézményeket felfűteni – mondta a miniszter.
Nem csak a tüzépeken lehet fát venni, hanem jövő héttől az erdőgazdaságoktól is. Gulyás Gergely azt is bejelentette, hogy jövő hét csütörtöktől mindenki kaphat 10 köbméter fát, ezt a mennyiséget az agrártárca tudja vállalni, a fa ára nem emelkedhet, mert ezt a hatósági ár biztosítja. A miniszter elmondta, hogy barnaszén programot is meghirdetett a kormány: „50 ezer tonnáról akár 280 ezer tonnára emelhető a kitermelés barnaszénből.”
A miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy lehet átalányt fizetni a korábbi fogyasztás alapján, vagy új átalányt vállalni, illetve havi diktálóként bemondani a fogyasztást. Hozzátette, az MVM és valamennyi szolgáltató egy úgynevezett jelleggörbe alapján számláz.
Arra az újságírói kérdésre, hogy sikerült-e beszerezni a 700 millió köbméter földgázt, amellyel Szijjártó Pétert bízták meg, Gulyás azt mondta, hogy a tárolók töltöttsége 65,4 százalékon van. A jelenlegi fogyasztással számolva ez 81 napra elegendő, a lakosságra vetítve pedig 175 napra elég mennyiség.
A földgáz ára alapvetően meghatározza a műtrágyagyártást, és amíg nem változik az Európai Unió hozzáállása a szankciókhoz, addig nem lesz olcsóbb a gáz – fejtette ki a miniszter. „Ezért a gazdálkodóknak már most azt javasolja a műtrágyagyártók szövetsége, hogy használjanak alternatív megoldásokat a műtrágya helyett” – tette hozzá. „Ma nincs arra remény, hogy megfizethető áron elegendő műtrágya legyen” – mondta.
Kép: Magyar Nemzet