A minisztérium közleménye szerint a fejlesztés nyomán az üzem képessé válik két új elektromos platform gyártására, így a vállalat magasabb kategóriájú és technológiai hozzáadott értékű típusok gyártását hozza hazánkba. Tájékoztatása szerint a projekt jelentős infrastrukturális fejlesztésekkel és munkahelyteremtéssel fog járni, ezért azt az állam 14 milliárd forinttal támogatja. A Mercedes emellett képzési programot indít Kecskeméten, amihez a kormány ugyancsak pénzügyi hozzájárulást biztosít.
Szijjártó Péter arról is beszélt az esemény kapcsán, hogy az autógyártószektor termelési értéke 2010-ben 3600 milliárd forint volt, míg 2021-ben 9400 milliárd forint, és a lendület nem csökkent, ugyanis ez a szám az idei év első öt hónapjában elérte a rekordnak számító 4500 milliárd forintot. Rámutatott: a 155 ezer magyar embernek munkát adó ágazat 90 százalékos exporthányaddal dolgozik. Hangsúlyozta, hogy bár az utóbbi két és fél évben kétszer is kifordult sarkaiból a világgazdaság, ez sem volt képes megakasztani az autóipar forradalmi megújulását, amely napjaink egyik legfontosabb világgazdasági folyamata.
Magyarországon a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget, a kétoldalú kereskedelmi forgalom pedig tavaly elérte a 60 milliárd eurót, ami rekordnak számít, és volumene az idei év első négy hónapjában is 7 százalékkal bővült.
A miniszter együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Christian Wolff gyárigazgatóval, Jörg Burzer termelésért és ellátási láncért felelős igazgatósági taggal és Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármesterrel.