A Gazprom több gázt küld Magyarországra

Hírek vg.hu
Szeptembertől a már leszerződött mennyiségen, sőt az augusztusi plusz mennyiségen felül is több gáz érkezhet Magyarországra a Gazprommal aláírt megállapodás alapján, Szerbián át – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

„Azt a több ország által is felvetett javaslatot tárgyaltuk meg, amely szerint vízumtilalmat kellene bevezetni az orosz állampolgárokkal szemben” – jelentette be a Facebookon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki Prágában az uniós külügyminiszterek informális tanácskozásán vesz részt. Mint közölte: ennél fontosabbnak tartja azonban az európai energiaválság ügyét és jelezte nem lesz általános európai vízumtilalom az orosz állampolgárok számára miután ez ellen több ország is felszólalt – Magyarország képviseletében ő maga is. Ugyanakkor az EU fel fogja mondani Oroszországgal a vízumkönnyítési megállapodást, ehhez elegendő a tagországok minősített többsége.

A miniszter ismertette, hogy Magyarország jól áll a földgáztárolók töltöttsége szempontjából. Ez fogyasztásarányosan azt jelenti, hogy 36,5 százalék fölé mentünk, ami már nagyobb arány az Európai Unióban elvártnál, egyben éllovasi pozíció. Az európai átlagos töltöttség 21,4 százalék, szintén a fogyasztáshoz képest. A magyar kormány célja azonban a teljes biztonság elérése, vagyis az, hogy a hazai lakosság sem a következő télen, sem semmikor ne kerüljön olyan méltatlan helyzetbe, hogy nem tudnak fűteni, meleg vizet használni vagy főzni. Emellett az országban annyi gáznak kell lennie, hogy a gáz hiánya ne okozzon gazdasági nehézségeket, esetleg munkahelyek elvesztését.

A kormány ezért is döntött arról, hogy plusz gázmennyiséget kell vásárolni a már leszerződött mennyiségen felül. Ám olajat, vagy gázt onnan lehet vásárolni, ahol van, és ahonnan azt el is lehet hozni. Világos, hogy Magyarország gázellátása kizárt az orosz gázforrások és a vezetékes szállítási útvonalak nélkül. „Ezért is tárgyaltam a nyáron Moszkvában a további gázvásárlásról.

Megtörtént a megállapodás a szeptemberi és az októberi gázmennyiségről is. A Gazprom szeptember 1-jétől is szállít plusz gázt Magyarországra, a többletszállítás napi maximális mértékét 5,8 millió köbméterre emeli”. A miniszter emlékeztetett, hogy az augusztusi plusz szállítás napi 2,6 millió köbméter volt. A mennyiség szeptembertől kezdődő növeléséről megszületett a megállapodás az orosz társasággal.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink