Gazdasági-pénzügyi kooperációk Kínával

Hírek
Három EXIM-megállapodás született a Kína és 16 közép-kelet-európai ország kétnapos csúcstalálkozóján.

Urbán Zoltán, az EXIM vezérigazgatója és Mr Jiang Jianqing, a SINO CEE alap elnöke ünnepélyesen aláírták Magyarország a SINO-CEE Fund elnevezésű tőkebefektetési alaphoz való csatlakozásról szóló megállapodását – tájékoztatott az állami tulajdonban lévő bank képviselete.

A részletekről annyit, hogy a SINO-CEE Fund befektetési alap a kínai kormány és tizenhat közép-kelet-európai ország között létrejött együttműködési megállapodás (Sino-CEE “16+1” Cooperation Framework) eredményeképpen valósult meg, létrehozását a 2016. novemberi rigai Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozó alkalmával jelentették be. Az alap fókuszában a közép- és kelet-európai befektetések támogatása áll.

Urbán Zoltán, az EXIM vezérigazgatója elmondta: „A mintegy 10 milliárd eurós alapba a kormány döntése alapján Magyarország 50 millió eurót fektet be, amennyiben az alap működésével kapcsolatos tapasztalatok kedvezőek, további 50 millió eurós hozzájárulásról is döntés születhet. Az alap a szerződés szerint legalább 300 millió eurónyi befektetést fog Magyarországon eszközölni.”

Az alap állami finanszírozással, de piaci alapon működik, a csatlakozó országok segítségével 50 milliárd eurót tervez bevonni projektekre többek között az infrastrukturális szektorban, valamint high-tech termékek és más fogyasztói javak gyártására.

A csúcstalálkozón aláírták a Kína-Közép-Európa Befektetési Alap I. folytatásaként az Alap II. megállapodást, melyben az Eximbank 70 millió dolláros hozzájárulással vesz részt és amelyért cserébe Magyarországon legalább 140 millió dollár beruházásnak kell megtörténnie az elkövetkező években. Az alap teljes tervezett mérete közel egy milliárd dollár. Megcélzott szektorok: az energetika, telekommunikáció, infrastruktúra, technológia, innováció, gyártás és feldolgozás, mezőgazdaság, oktatás, gyógyászat, turizmus és pénzügyi szolgáltatások. Egyébként a 2013-ban létrehozott első alapba Magyarország 30 millió dollárt fektetett be, amely az azóta eltelt négy évben 13 befektetést valósított meg Közép- és Kelet-Európában. Az Alap I. fázisában hazánkban az EXIM által befektetett mintegy háromszoros összegben, azaz 91 millió dollár értékben valósított meg befektetéseket, egy felsőoktatási intézmény például a befektetett tőke segítségével indította el régiós terjeszkedését

Ezen felül született megállapodás egy, az Intelligens Közlekedési Rendszerek fejlesztésével kapcsolatos projektről is a Bohai Transport Funddal – közölte még az EXIM.

Borítófotó: Kovács Tamás\MTI

Ezek is érdekelhetnek

További híreink