A kezességi portfólió hozzávetőleg 2500 milliárd forintot tett ki, a Krízis Garanciaprogramban vállalt kezességek összege pedig megközelítette a 2350 milliárd forintot.
Lóga Máté szerint az idei első hat hóhapban – a részben a kormányzati programoknak köszönhetően – erőteljsen bővült a vállalati hitelezés, a vállalati hiteldinamika 15 százalékot ért el a második negyedévben. Az év második felében azonban visszafogottabb hitelezés valósulhat meg a bankok várakozásai alapján, mivel a vállalati szegmensben a hitelfeltételek szigorítása, és ezzel párhuzamosan a hitelkereslet visszaesése várható. A kis- és középvállalkozások esetében a hitelek némileg kisebb ütemű, 13 százalékos bővülését lehetett tapasztalni. A Széchenyi Kártya Program érdemben növelte a hitelkeresletet.
Búza Éva jelezte: a Garantiqa több mint 75 ezer szerződés keretében mintegy 55 ezer hazai vállalkozás forráshoz jutását segítette a kezességvállalásával. Krízis2 néven az idei év végéig tartó, új garanciaprogram is indul a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) forráshoz jutásának elősegítése érdekében, a Garantiqa díjakció keretében is támogatja a kkv-szektort. 2022 első félévében kiugró volt az érdeklődés a hazai kkv szektor részéről az állami hátterű, kedvező feltételekkel igénybe vehető intézményi kezességvállalásra. Az idei első félévében kimagasló eredményt ért el az idén 30 éves fennállását ünneplő Garantiqa Hitelgarancia Zrt.
Emellett Krízis2 néven az év végéig tartó, új garanciaprogram is indul a hazai kkv-k forráshoz jutásának elősegítése érdekében, és a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. díjakció keretében is támogatja a szektor forráshoz jutását. A Garantiqánál a kezességvállalási portfólió 543 milliárd forinttal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, ami 50 százalékos növekedésnek felel meg. Ezzel a a vállalat kezességvállalási portfóliója 2022 félévére 2483 milliárd forintra emelkedett. Búza Éva jelezte, hogy idén a Garantiqa kezességvállalása állt már minden harmadik hazai kkv hitel mögött, sőt a garanciacég piaci részesedése megközelítette a 40 százalékot. Ez azt bizonyítja, hogy az állami hátterű, kedvezményes feltételekkel igénybe vehető intézményi kezességvállalás népszerűsége tovább emelkedett és érdemben tudott hozzájárulni a kkv-k hitelhez jutásához, a hitelezési piac bővüléséhez.
Krízis Garanciaprogam
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-re komoly feladat hárult a Gazdaságvédelmi Akcióterv végrehajtásában. A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozására még 2020-ban indított Garantiqa Krízis Garanciaprogram bevezetése, majd működtetése és kiterjesztése érdemi segítséget jelentett a hazai mikro- kis- és közepes vállalkozásoknak. A 2022. június 30-án lezárult programban a Garantiqa 59 ezer darab kezességvállalási szerződést kötött, amelynek eredményeként 2745 milliárd forintot is meghaladó mértékű hitelt helyeztek ki a vállalat kezességvállalása mellett. A program lezárulása az év közepén komoly keresletet támasztott a kezességvállalás iránt, a kérelmek száma kiugró emelkedést mutatott júniusban. Ebben a hónapban az új kezességvállalások volumene 430 milliárd forint volt, ezzel megközelítette az év első öt hónapjában addig kötött kezességvállalásokat, az addig elért 457 milliárd forintot.
Krízis2 Garanciaprogram
A gazdasági nehézségek kezelésének megkönnyítésére, a hazai kkv-k finanszírozási esélyeinek növelése érdekében új garanciaprogram is indul. A beruházási-, forgóeszköz- és folyószámlahitelekhez igénybe vehető kezességvállalás maximális értéke 5 milliárd forint lehet, az állami viszontgarancia mértéke pedig 85 százalék. A Krízis2 Garanciaprogramban legfeljebb 2022. december 31-ig nyújtható kezességvállalás. A program népszerűsítése érdekében a garanciacég díjakciót is meghirdetett. Ennek keretében hiteltípustól függően az egyes konstrukciókhoz – a hitelösszegre vetített – 0,75-1 százalékos akciós díj kapcsolódik.
Felvételünkön Búza Éva, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója
Fotó: Figyelő