Garantiqa: projekt a hazai kkv-k finanszírozására

Hírek
Az MFB csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. három hónapos pilot programjában közel 350 hazai hazai kkv mintegy 13 milliárd forintnyi hiteléhez vállalt 10,6 milliárd forint értékben kezességet. Az úgynevezett „Fordított eljárás” keretében a Garantiqa 10 ezer hazai kis-, közepes és mikrovállalkozás előzetes minősítésével segítette a vállalkozások hitelfelvételét.  

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2018. őszén fordult közvetlenül a vállalkozásokhoz: a nyilvánosan elérhető adatok alapján több mint 10 ezer hazai vállalkozás garanciaképességi vizsgálatát végezte el a társaság. A legalább 5 főt foglalkoztató és minimum 10 millió forint árbevételű, de hitellel nem rendelkező vállalkozások megkeresésére annak érdekében került sor, hogy a Garantiqa által kiállított kezességvállalási-szándék levél segítségével könnyebben hitelhez jussanak. (A fordított eljárás lényege, hogy a garanciaintézmény által előzetesen kiállított garancialevéllel a vállalkozás már annak tudatában fordulhat forrásért a bankjához, hogy garanciaképes, azaz jó eséllyel lehet hitelképes – a szerk.) 

Az akció kapcsán Búza Éva vezérigazgató elmondta: a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezése alapján azért került sor a vállalkozások előzetes minősítésére és közvetlen megkeresésükre, mert egyrészről minden felmérés és tapasztalat azt mutatja, hogy a megfelelő biztosítékok megléte bizonyul még mindig az egyik legfőbb hitelfelvételi akadálynak, másrészt a hazai kkv szektor  GDP-hez viszonyított hitelpenetrációja lényegesen elmarad az Európai Unió átlagától, de még a V4-ekétől is. Ezért aztán az intézményi kezességvállalásnak további fontos szerepe lehet a kkv-k növekvő hitelfelvételének elősegítésében.

Az új eljárás eredményei magukért beszélnek: 2018 év végéig összesen 12,96 milliárd forintos hitelösszeg mögé 10,65 milliárdnyi kezességet vállalt a Garantiqa 341 hitelügyletben.  Ez azt jelenti, hogy 314 vállalkozás a Garantiqa előzetes minősítését követően a kezességvállalási-szándék levél segítségével jutott hitelhez, ennek hiányában a legtöbb esetben még a hiteligénylésig sem jutott volna el a vállalkozás.

A vezérigazgató kiemelte: az úgynevezett fordított eljárás kezdeményezésének fontos célja a kockázatosabb kkv-k finanszírozási forráshoz juttatása volt. A pilot program arra is rávilágított, hogy az elmúlt időszakra jellemző kedvező, és jó kilátásokat nyújtó gazdasági környezet a hazai vállalkozások hitelfelvételi kedvét növeli, így bátrabban vágnak bele fejlesztésekbe. Ezzel együtt is igaz, hogy az állami kezességvállalásnak fontos szerepe van elsősorban a kockázatosabb vállalati szegmens forráshoz juttatásában.

2018-ban minden ötödik hitelfelvétel a Garantiqa kezességvállalásával valósult meg a kkv szektorban, 2019-re pedig a cél világos: minél több olyan hazai vállalkozást forráshoz juttatni az állami kezességvállalás segítségével, amelyeknek erre korábban nem volt lehetősége.

 

Borítófotó: PuzzlePix / Rymkevich Yuliya, Dreamstime

Ezek is érdekelhetnek

További híreink