Frans Timmermans ellen nyomoznak Romániában

Hírek
Az Igazságszolgáltatás Elleni Bűncselekmények Nyomozási Szakosztálya (SIIJ) eljárást indított az Európai Bizottság (EB) első alelnöke, a bel- és igazságügyi együttműködésért felelős biztos, Frans Timmermans ellen Romániában - írta meg az Origo.  

Komoly slamasztikába kerülhet a Magyarországra, a baloldal mellett kampányolni járó albiztos az Origo cikke szerint.

Mint írják: a vádak alapján az európai szocialisták (PES) csúcsjelöltje meghamisíthatta az EB által készített, a román igazságszolgáltatás reformját nyomon követő Ellenőrzési és Együttműködési Mechanizmus (MCV) 2018-ra vonatkozó jelentését.

Az Európai Bizottság november 13-án hozta nyilvánosságra a román igazságügy helyzetéről szóló, 2018-as jelentését, amelyről Viorica Dăncilă kormányfő úgy nyilatkozott: olyan ajánlásokat tartalmaz, amelyek megszegnek a parlament által megszavazott és az alkotmánybíróság által érvényesnek tekintett törvényeket, ami az ország szuverenitásának megsértését jelenti, és áthágja az Európai Unió alapszerződését – írja a portál.

A romániai Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) plénuma pedig úgy reagált a jelentésre, hogy a ténybeli tévedéseket tartalmaz, például azt, hogy a CSM nyomást gyakorolt a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszékre (a legfelsőbb bíróság romániai megfelelője, Magyarországon Kúria).

Az Origo hozzátette: A legújabb fejlemények alapján azonban úgy tűnik, hogy nem a jelentés fogalmazásakor történtek ténybeli tévedések, hanem inkább szándékosan meghamisították a dokumentum tartalmát. Ezért a romániai Igazságszolgáltatás Elleni Bűncselekmények Nyomozási Szakosztálya (SIIJ) eljárást indított a szocialisták csúcsjelöltje, Soros György megbízható embere, Frans Timmermans ellen.

Borítófotó: Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) első alelnöke, a bel- és igazságügyi együttműködésért felelős biztos (Eric VIDAL, European Union 2019)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink