Franciaország az állampolgársággal rendelkező dzsihadisták gyermekeiért küzd

Hírek
Európa vezető hatalma mindent megtesz azért, hogy segítse a Szíria kurd ellenőrzés alatt álló részein élő, francia állampolgárságú dzsihadisták gyermekeinek hazatelepítését – jelezték francia hivatalos források szerdai hírügynökségi jelentések szerint. A szüleik ügyének kivizsgálását azonban átengedik a helyi hatóságoknak – olvasható a közleményben.

Franciaországban maradt családtagjaik információi szerint körülbelül hatvan francia állampolgárságú nőről van szó, köztük negyven anyáról, továbbá mintegy 150, nagyrészt hat év alatti gyerekről.

A területet ellenőrző kurd biztonsági erőkkel és a Vöröskereszttel folytatott egyeztetés után Párizs arra a következtetésre jutott, hogy az anyák és gyerekeik nagy része Szíria északkeleti területén van, amelyet jelenleg a kurd milíciák ellenőriznek.

A hivatalos francia álláspont nem teszi lehetővé a dzsihadisták és azok házastársainak hazatelepítését, Párizsnak azonban komoly fejtörést okoz a gyerekek ügye.

„A francia hatóságok mérlegelik a kiskorúak hazatelepítésének az ügyét” – közölte egy hivatalos francia forrás, hozzátéve, hogy minden esetet egyénileg bírálnak majd el, beleértve azokét a gyerekekét is, akik már Szíriában születtek. Az ő visszatérésük attól függ, hogy az anyák beleegyeznek-e abba, hogy elválnak tőlük. A francia hatóságok még mindig ezt tartják a legjobb döntésnek a kiskorúak érdekében, mert attól tartanak, hogy ha a gyerekek Szíriában maradnak, később maguk is fegyveres milíciák tagjaivá válnak.

A hazatelepítéseket még az év végén szeretnék megkezdeni.

Franciaország 2017 decemberében már lehetővé tette három kiskorú hazaküldését, akiknek az anyját egy iraki bíróság az Iszlám Államhoz való tartozása miatt életfogytiglanra ítélte. Ő a legfiatalabb gyerekét magánál tartotta. Ez az eset azonban egyszerűbb volt Párizs számára a jelenlegi helyzetnél, mert Irakban működő jogszolgáltatás van, ellentétben a kurd ellenőrzés alatt álló szíriai területtel.

A térségben lévő francia iszlamista fegyveresek száma 500 és 700 között alakult az elmúlt években. Hivatalos források szerint csaknem százan vannak a továbbra is dzsihadista fennhatóság alatt lévő Idlíb tartományban, tucatnyian közülük pedig a fegyveres szélsőségesek iraki határ menti enklávéjában rejtőzködnek.

Az Iszlám Állam az elmúlt években komoly katonai csapásokat szenvedett el, és egyre többen dezertálnak soraiból. Franciaországnak, más európai országokkal együtt, komoly problémát jelentenek a dzsihadista tevékenységgel gyanúsított állampolgárai, akik a terroristaszervezetnek az iraki és szíriai területekről való hátrálása után, hazatelepítésüket kérik.

Szíriai kurd biztonsági források már korábban jelezték, hogy több mint 900, az Iszlám Államhoz csatlakozott külföldi fegyverest tartanak fogva, 44 különböző országból.

Borítófotó: MTI/EPA/Ahmad Abdo

Ezek is érdekelhetnek

További híreink