Az idei nyáron csökkentek a hirdetésszámok a Profession.hu oldalán a tavalyihoz képest, a munkát keresők pedig aktívabbak lettek a munkaerőpiacon. Az álláskeresők emelkedő számát jelzi, hogy több munkavállaló regisztrált a Profession.hu oldalára 2022 nyarán, mint a tavalyi év azonos időszakában. Idén júniusban 28 százalékkal, augusztusban pedig 38 százalékkal többen jegyezték be profiljaikat a portálon, mint 2021 ugyanezen hónapjaiban.
Kevesebb hirdetés, több jelentkező
Bár évek óta az IT, illetve a programozás területén folyik a legnagyobb harc a munkavállalókért, ezen a területen a válságok alatt sem volt látható releváns visszaesés, ennek ellenére a tavalyi és az idei év első nyolc hónapját összehasonlítva ez a foglalkozás produkálta a legnagyobb csökkenést 13 százalékkal. Ezt a jog és jogi tanácsadás követi 1 százalékos csökkenéssel, majd az építőipar következik, de itt már 1 százalékos az emelkedés. Az elmúlt két nyár során mért eredményeket összevetve még markánsabb visszaesés tapasztalható: az IT programozás és fejlesztés területén 28 százalékos, a közigazgatásban 24 százalékos, a jog és jogi tanácsadás területén pedig 18 százalékos fogyatkozást lehetett tapasztalni az álláshirdetések számát nézve. Ezek mellett a szolgáltató központok esetében (SSC) (17 százalékos), az építőiparban (9 százalékos), valamint az egészségügy és gyógyszeripar területén (4 százalékos) is látható már a csökkenés éves összehasonlításban.
A bérfejlesztések általában 10 százalék fölöttiek
2022-ben a cégek negyede hajtott végre 5 és 9 százalék közötti bérfejlesztést, leggyakrabban viszont 10 és 14 százalék közötti emeléssel találkozhatunk a magyar vállalatok körében – idén a cégek 39 százaléka ilyen arányú általános fizetésemelést valósított meg. Emellett 14 százaléknál nagyobb egyetemes béremelést a munkaadók 29 százaléka hajtott végre. A jövő évi terveket nézve számottevő változás, hogy emelkedett azon vállalatok aránya, amelyek a 10-14 százalékos bérfejlesztést választják, a munkaadók közel fele ezzel számol. A mostani helyzetben kulcskérdés a munkáltatók szempontjából a bevált munkavállalóik megtartása: nem véletlenül számít ez a béremelések egyik fő céljának. Az általános béremelés motiváló tényezői a szervezet teljesítményének javítása (a vállalatok 65 százaléka válaszolta ezt), a megélhetési költségek emelkedésének kompenzációja (szintén 65 százalékuk válaszolta) és a munkaerő-megtartás elősegítése (63 százalékuk tartja ezt a legfontosabbnak). „Az utóbbi pár évben kialakult éles toborzási versenyben a cégek elsősorban a bérezéssel tudtak kitűnni, új munkaerőt szerezni és a meglévőt megtartani. A vállalatokkal szembeni munkavállalói elvárás a legtöbb esetben az volt, hogy az inflációt próbálják a cégek ellensúlyozni a fizetések emelésével – ami egyébként sok esetben igen nagy kihívás” – mondta Martis István, a Profession.hu ügyvezető igazgatója. Jelezte: várhatóan jövőre is bérfejlesztéssel kell tervezniük a cégeknek, a mértékének meghatározásánál pedig irányadó lesz az aktuális infláció, mivel a munkavállalók is emelkedő árakkal találkoznak majd. Fontos kérdés, hogy megjelenik-e majd olyan munkaerőtöbblet a piacon, ami a cégeket előnyösebb pozícióba hozza, így megoldhatják a munkaerő-felvételt jelentősebb béremelés nélkül – tette hozzá a szakértő. Fontos figyelembe venni, hogy tavaly még a járványhelyzet befolyásolta a piacot, idén pedig a magas infláció és az energiaárak fejtik ki a negatív hatásukat a munkaerőpiacra.
Kép: Getty Images