Folytatódik a Településfásítási program

Hírek H. Z.
Elkezdődött a Településfásítási program tavaszi ültetési időszaka. Ennek részeként a helyi állami erdőgazdaságok, erdész szakemberek közreműködésével 364 településen összesen tízezer fát ültetnek el – jelentette be az Agrárminisztérium hétfői közleményében Nagy István tárcavezető.

Az agrárminiszter közölte: a településfásítást az országos program részeként 2020-ban hirdette meg a szaktára, amelynek elsődleges célja a vidék zöldítése és környezeti állapotának a javítása. A kormány célja, hogy 2030-ra 24-ről 27 százalékra nőjön az ország fával borított területe.

A rendszerváltozás óta meghirdetett legnagyobb belterületi fásítási programban a tízezer alatti lélekszámú települések vesznek részt, melyek 10–30 fát nyerhetnek el – emlékeztetett Nagy István.

Az ültetett fák konténeresek vagy földlabdásak, a szakszerű ültetéshez pedig biztosítanak támasztó karót, takarómulcsot és védőrácsot. Annak jelképeként, hogy ezek a fák növelik a településen található élőhelyek változatosságát, és más élőlények otthonául is szolgálnak majd, minden igénylő számára madárodúkat is adnak.

A lebonyolítást a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt., valamint az Országos Erdészeti Egyesület végzi a helyben illetékes erdőgazdaságok munkatársainak segítségével.

2020 és 2022 között a program részeként 1350 településen összesen 36 ezer sorfát ültetnek el – közölte a miniszter.

 

Címlapkép: MTI / Ujvári Sándor

Ezek is érdekelhetnek

További híreink