Folytatódik a napenergia térnyerése Magyarországon

Hírek Figyelo.hu
Tavaly a bruttó végső villamosenergia-fogyasztáson belül a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részaránya 9,7 százalékra emelkedett.

A 2018-as és 2019-es éves villamosenergia-fogyasztási adatokból egyértelműen kiderül: egyre nagyobb hányadot képviselnek a megújuló energiaforrások, amelyeken belül a napenergia képviseli a legjelentősebb részarányt – írja a Magyar Hírlap.

A hazai megújulóenergia-szektorban az elmúlt évekhez hasonlóan 2018-ban is a napelemes beruházások növekedtek a leglátványosabban – állapította meg a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) beszámolója.

Scherer Zsolt, a hivatal sajtófőnöke elmondta, tavaly a bruttó villamosenergia-termelés mennyisége hat százalékkal emelkedett az előző évhez képest. A 2019. évi primer belföldi felhasználás (1113 PJ) 2018-hoz képest gyakorlatilag nem változott, az egyes energiatermékek esetében azonban eltérő változások voltak. Rámutatott, az elsődleges megújuló energiahordozók közül a napenergia felhasználása több mint kétszeresére növekedett, a bioüzemanyagok termelése pedig hat százalékkal nőtt. A szilárd biomassza-termelés és -felhasználás csökkent, mértéke három, illetve négy százalékot tett ki.

A nukleáris és fosszilis alapú energiatermelés nőtt, a biogáz alapú termelés csökkent, a napelemek által termelt villamos energia pedig az előbb említett kiugró mértékben növekedett. A fosszilis alapú villamosenergia-termelésen belül a szén- és széntermék (elsősorban lignit) alapú termelés csökkent 13,5 százalékkal, a földgáz alapú termelés nőtt 18,5 százalékkal.
A bruttó végső villamosenergiafogyasztáson belül a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részaránya 9,7 százalékra emelkedett, köszönhetően annak, hogy a megújuló alapú termelés nagyobb mértékben nőtt, mint a bruttó fogyasztás.

(Borítókép: A Bátonyterenye-Mátraverebély napelempark Bátonyterenye mellett 2020. június 17-én. (MTI/Máthé Zoltán)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink