Folyamatosan átszabják a belvárosi parkolást

Hírek Sz. H.
A VIII. kerületben megszűnik az ingyenesség már az első autóra is, a VII.-ben szigorítanak a másodikra, lépnek a parkolóházak is.

A legtöbb európai főváros parkolási gondokkal küszködik, ez alól természetesen Budapest sem kivétel. Egyre több autó jelenik meg az utakon, beleértve a lakosság által használt gépjárműveket és az agglomerációból munkába járáshoz használt autókat is. Ezen felül az elektromos autók emelkedő népszerűsége, valamint az ezekkel járó kedvezmények (mint pl.: ingyenes parkolás és töltés) tovább növelte a megoldandó problémák sorát, mert az önkormányzatok nem voltak felkészülve a felmerülő nehézségekre.

 

Hol szűnik meg az ingyenes parkolási lehetőség?

Éppen emiatt 2023. január 1-jétől ismét változtatnak a parkolás rendjén a VIII. kerületben – pár speciális eset kivételével -: megszűnik az ingyenes parkolási lehetőség a helyi lakosoknak. A szeptember 5-től éles fővárosi zónás parkoláshoz illeszkedve a lakossági parkolási engedélyek „A”, „B” és „C” zónák alapján kerülnek megállapításra. Zónától függően 18.000 és 30.000 forint közötti összeget az első autóra, a másodikra ennél is többet kell majd fizetni az itt élőknek. További szigorítás, hogy jövő évtől az újonnan épített, használatbavételi engedélyt ezt követően megszerző új építésű lakóépületekben lakók már nem igényelhetnek kedvezményes lakossági várakozási hozzájárulást.

 

 

A fővárosi közgyűlés szeptembertől szabta át a sok éven át változatlan rendszert. Ez alapján az A-jelű zónában 8 és 22 óra között 600 forintba kerül óránként a parkolás, a B-jelűben 450 forint az óradíj 8 és 20 óra között, a C-zónában 8-18 óra között 300 forint, a D-zónában pedig ugyancsak 8-18 óra között 200 forint. Az A-B-C zónákban legfeljebb három órát lehet parkolni, a D-zónában ez nincs korlátozva. A korábbi parkolási díjak 175 és 525 forint között mozogtak, de 10 százalékkal nőtt a parkolási díjas zónák területe is ősztől.

 

Szigorít a VII. kerület is

 

A VII. kerületi képviselő-testület a minap döntött: az ott lakók első autója számára marad az ingyenes a parkolás. A második autó esetében az új rendelet 30-100% közötti kedvezményt ad. 30%-os kedvezményt az EURO 3-as besorolású autókra, 50%-ot az EURO 4-es besorolásúakra, 70%-ot a hibrid vagy az EURO 5-ös autókra és 100%-ot a teljesen gáz vagy elektromos üzemű autókra. És itt is figyelembe kell venni, hogy a kerület „A” vagy „B” zónás részéről van szó.

 

Mi vonatkozik a parkolóházakra?

Az önkormányzatok döntése a parkolóházakra is hatással van. A legnagyobb fővárosi szereplő, a Care Park új díjstruktúrát alakított ki, figyelembe véve a jelenlegi gazdasági helyzetet, ami az óradíjas parkolások esetében átlag 20-25%-os áremelést jelent. A főváros által most bevezetett egységes tájékoztató táblák a Care Parknál régóta az alapszolgáltatás részei, ezek segítenek megtalálni a parkolóhelyeket, a kijáratot, vagy éppen a fizetőautomatát. A parkolóházak a biztonságos parkoláson túl azzal még előnyben vannak az utcai parkoláshoz képest, hogy 0-24 órás diszpécserszolgálatot is nyújtanak.

 

Fotó: Care Park

Ezek is érdekelhetnek

További híreink