Fókuszban az orosz-török energetikai projektek

Hírek
A nemzetközi és a haditechnikai együttműködést nevezte meg a küszöbönálló kétoldalú megbeszélés tárgyaként Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn a Kremlben fogadta török hivatali partnerét, Recep Tayyip Erdogant.

Putyin elmondta, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom az elmúlt évben 15 százalékkal nőtt, és elérte a 25 milliárd dollárt. Hangsúlyozta az orosz-török energetikai projektek, az akkuyui nukleáris erőmű és a Török Áramlat fölgázvezeték építésének fontosságát.
    
A megbeszéléseken mindkét oldalról részt vesz a védelmi, valamint több gazdasági tárca vezetője.

    
Erdogan a Moszkvába való elindulása előtt Isztambulban a török sajtónak kijelentette, hogy kész újabb hadműveletet indítani Szíriában, valamint arra, hogy Putyinnal ezt a témát megvitassa. Szavai szerint az offenzívához minden készen áll már a török-szíriai határon.

    
Élesen elítélte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, aki a keddi izraeli választásokon elérendő győzelme esetére kilátásba helyezte Ciszjordánia Izraelhez csatolását. Hangsúlyozta, hogy a Jordán folyó nyugati partja a palesztinokat illeti meg, és hogy a területről csakis a nemzetközi joggal és az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataival összhangban szabad dönteni.

 

Borítófotó: Vlagyimir Putyin orosz elnök (b) fogadja Recep Tayyip Erdogan török államfőt a moszkvai Kremlben 2017. március 10-én. (MTI/EPA/Szergej Ilnyickij)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink