A tárcavezető felidézte, hogy június 10-én Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatósági eljárást indított a Ryanair-DAC légitársasággal szemben az extraprofit-különadó áthárítása témájában.
Szakmai irányító szervként az Igazságügyi Minisztérium végigkövette a vizsgálatot, amelynek végén a fogyasztóvédelmi hatóság hétfőn jogsértést állapított meg, a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat. A fogyasztóvédelmi bírság összege 300 millió forint – írja Facebook bejegyzésében a miniszter.
A tárcavezető hangsúlyozta: a kormány megígérte, hogy meg fogja védeni a magyar embereket, az extraprofit-különadó áthárítása esetén mindig fogyasztóvédelmi vizsgálatot fog indítani. A háborús infláció és a háborús gazdasági helyzet megköveteli, hogy amelyik multicég extraprofitra tesz szert, az vegye ki a részét a rezsivédelem és a honvédelem költségeiből.
Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak. Az extraprofit-különadó megkerülését vagy áthárítását fogyasztóvédelmi vizsgálattal és bírsággal fogják büntetni a továbbiakban is – közölte Varga Judit.
Frissítés:
Kész fellebbezni a Ryanair a magyar fogyasztóvédelem által ma kiszabott 300 millió forintos bírság ellen – írta meg a vg.hu. A fapados cég szerint a büntetés alaptalan. Közölték azt is, hogy akár a Brüsszeli uniós bíróságig is hajlandók elmenni.
A társaság arra hivatkozik, hogy az uniós jogszabályok lehetővé teszik a légitársaságoknak, hogy az EU-n belül saját hatáskörben szabják meg a repülőjegyek árát, abba a tagállamok kormánya és fogyasztóvédelmi hatóságai nem szólhatnak bele.