Foci-Eb 2024: bemutatkozott a snickométer

Hírek vg.hu
Szlovákia bravúrgyőzelmet aratott Belgium legjobbjai ellen a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon. A belgáktól két szabálytalan gólt is elvettek, a másodiknál debütált egy új eszköz, a snickométer – írja Világgazdaság.

Szlovákia és Belgium első egymás elleni tétmérkőzésén az Európa-bajnokság egyik favoritjaként emlegetett belgák lendületes támadásokkal kezdtek, egy hatalmas védelmi hibát kihasználva mégis a szlovákok kerültek előnybe.

Térfélcsere után Romero Lukaku gólját les miatt érvénytelenítették, majd Trossard 17 méteres lövését védte Dubravka. A hajrában a 86. percben Lukaku már két érvénytelen gólnál tartott.

Főszereplő volt a snickométer

Lukaku második szabálytalan góljánál a VAR mellett a bíró segítségére volt az úgynevezett snickométer. A technológia hangfrekvenciákat érzékel, mely megmutatja, hogy volt-e érintkezés a labdával. A török bíró, Meler ennek segítségével könnyedén meg tudta állapítani, hogy Lois Openda a kezéhez hozzáért a labda, mielőtt a Roma centeréhez passzolt.

Ez volt az első gól, amit ennek a technológiának segítségével érvénytelenítettek.

 

Krikettben már használják a technológiát

Ahogy azt a The Guardian írja, a 2024-es Európa-bajnokságot tévében néző szurkolók ezen a nyáron először élvezhetik a krikett „snickométerének” megfelelőjét, ami potenciálisan egyértelműbbé teszi a kezezést és a lesnél is hasznos lehet.

A „Connected ball” technológia mozgásérzékelős mikrochippel szereli fel a meccslabdákat, amely másodpercenként 500-szor képes minden érintést nyomon követni. Ez elég érzékeny például ahhoz, hogy megállapítsa, vajon a labda elérte-e egy játékos kezét.

A teljes cikk itt olvasható.

Fotó: AFP

Ezek is érdekelhetnek

További híreink