Fizetős egészségügyet akar Botka?

Hírek
Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt úgy határolódik el Gyurcsány Ferenc kormányzásától, hogy felveszi programírójának a Gyurcsány-kormány által bevezetett vizitdíj támogatóját. Pikáns?

Újra és újra elhatárolódik Gyurcsány Ferenc kormányzásától, és nem kíván vele együttműködni Botka László. Az a Botka, aki parlamenti képviselőként soha egyetlen egyszer sem szavazott frakciójával és kormányával szemben, egy pisszenés nélkül hallgatta végig Gyurcsány elhíresült balatonőszödi szózatát, sőt, amikor 2006 őszén a miniszterelnök bizalmi szavazást kért maga ellen a parlamentben, Botka akkor is kiállt mellette szavazatával.

De Botka 2006-ban megszavazta a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetését is, tehát a fizetős egészségügyet. Aztán 2008-ban a Fidesz által kezdeményezett népszavazáson az állampolgárok hatalmas többséggel elutasították ezeket az intézkedéseket.

Kíváncsian várjuk, hogy mi is fog majd szerepelni Botka László miniszterelnök-jelölt egészségügyi programjában. Annak megírására ugyanis nem egy szocialistát, hanem a liberális Együtt politikusát, Komáromi Zoltánt kérte fel. Komáromiról tudni kell, 2008-ban még házirovosként a “kórházi napidíj harcosaként” jelent meg a politikában, támogató aláírásokat is gyűjtött a Gyurcsány-kormány intézkedése mellett, 2014-ben végül a Gyurcsány által kikényszerített baloldali választási koalíció egészségügyi programjának koordinátora volt.

Hogy mindez miképp is illeszkedik Botka “igazi baloldali” elképzelései és a “Fizessenek a gazdagok!” kampányába, azt elég nehezen lehet megmagyarázni. Persze azt egyelőre nem lehet tudni, hogy szerepel-e majd a vizitdíj és a kórházi napidíj Botka programjában, de az biztos, hogy a fizetős egészségügyet a 2006-2010 közötti ciklusban ő is megszavazta, és Komáromi pedig mellszélességgel kiállt az intézkedés mellett.

Már csak az a kérdés maradt hátra, hogy Botka politikája miben jelent majd újdonságot az általa megvetett Gyurcsány Ferencéhez képest?

Ezek is érdekelhetnek

További híreink