Fitch, a második fecske

Hírek
Íme a legújabb gazdaságpolitikai bizonyítvány: az eddigi "BBB mínuszról" egy fokozattal BBB-re minősítette fel Magyarországot a Fitch Ratings.  

Miként az várható volt, a Standard and Poor's felminősítését követően a másik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings is javított hazánk adósságbesorolásán, és az új osztályzat – BBB – mellé stabil kilátást rendeltek. 

Minek is köszönhető a sikerszéria? Nos, a hitelminősítők rendszerint azt vizsgálják, hogy miként is alakul az államadósság, s azon belül a külföld felé mekkora összegben halmoztunk fel tartozást. A jó bizonyítványhoz persze kell gazdasági növekedés, valamint alacsony költségvetési hiány is. Ha ugyanis nagyobb a deficit a kelleténél, akkor hitelt kell felvennünk, a kölcsön pedig további adósságot hoz. De erről szó sincs, sőt éppen ellenkezőleg.  

Magyarország külső adóssága jelentősen csökkent az utóbbi időszakban, és az államadósság csökkenő pályája fennmaradt. S idén “hatossal” kezdődhet a mutató, mely 2010-ben még 82 százalékos volt. Konkrétan: a Fitch elemzői szerint a tavaly év végi 71 százalékról idén a GDP 68 százalékára csökkenhet az adósságrátánk, majd 2020 végére 66 százaléka lehet. A hitelminősítő szakértői elismerően szóltak a tavalyi növekedési csúcsról is, s megemlítették azt is, a bővülés itt marad velünk. Valószínűleg mindenki érezni fogja: a háztartások fogyasztása és a cégek beruházása táplálja majd a gyarapodást. 

Bármilyen meglepő: a Fitch-nek tetszik a kormány családvédelmi programja is, miután az pörgetheti a hazai hitelezést. A bankrendszer pedig stabil – ezen a téren sincs semmi gond.  

Megjött tehát a második fecske, pedig még tavaszt sem írunk. Aligha túlzás azt leírni, hogy a két nagy hitelminősítő pozitív lépését a harmadik, a Moody's is követni fogja. 

Minimum benne van a pakliban.

Borítófotó: (MTI/EPA/Justin Lane)

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink