Film Adolph Zukorról

Hírek
A világon elsőként, fiatal magyar alkotók készítettek filmet az idén 105 éves Paramount filmstúdió alapítójáról, a magyar származású Adolph Zukorról. A 25 DOLLÁR című rövidfilm a 70. cannes-i filmfesztiválon (május 17-28.) debütál a szakma előtt.

Jimy J. Hollywood rendező, Csősz Boglárka, színművész-producer, Mayer Zoltán többszörös Aranyszem-díjas operatőr és Borbás Edina forgatókönyvíró mellett olyan ismert alkotók neve is feltűnik a stáblistán, mint Adorjáni Bálint, Mikó István és Epres Attila színművészeké.

A mozit 2016-ban mindössze négy hét alatt forgatták le Hódmezővásárhelyen, ahol egy gyártelepen építették fel az 1920-as évek Hollywoodját. A kritikusok – akik már zárt vetítésen láthatták a rövidfilmet – úgy vélték, méltó alkotás született Adolph Zukor példa értékű életútjának kezdeti szakaszáról, amely igazi motiváló erőként szolgálhat a fiatal generáció számára.

Jimy J. Hollywood, rendező szerint ezzel a filmmel megtalálta azt az irányt, amely nem ál-dokumentumfilm, hanem valódi dráma.

„Ez az alkotás egyértelműen arra hivatott, hogy Magyarországon és világszerte egyaránt ráirányítsa a figyelmet a Ricsén született film-mogulra” – fogalmazott.

Csősz Boglárka felhívta a figyelmet, hogy egy legendát ébresztettek fel. „A film annak a sikertörténetnek a szimbóluma, ahogyan egy árva fiú a kabátjába varrt teljes vagyonával, 25 dollárral Amerikába érkezve képes lépésről lépésre életre kelteni a korábban még elképzelhetetlennek tartott egész estés film intézményét” – mesélte a producer.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink