Az előadás után megkérdezte a 149 fős hallgatóságot, tudják-e már, mihez kezdenek a diplomázás után. Körülbelül 10-15 kéz emelkedett a magasba, és kiderült, teljesen mellbevágta a diákokat a gondolat a szenvedély és a sikeres munka összefüggéseiről. El is mondták, ha ezt tudták volna, egész másban gondolkodnak, és nem a szülői nyomásra választják meg tanulmányaikat.
A fiatalabb millenniumi generáció tagjairól van itt szó, akik a hazai kutatások szerint rengeteget aggódnak a jövőjük miatt, ezért inkább alkalmazottak szeretnének lenni, mint vállalkozók. Fizetési igényük viszont meglehetősen magas, messze nem tükrözi a hazai realitást, azt is nehezen hiszik el, hogy mindenütt létezik ranglétra, vagy mai nevén karrierpálya, esetleg transzparens modellel, amelyben konkrét teljesítményeket várnak el a munkáltatók. Az is tudjuk, hogy nehezen válnak le szüleikről, sokáig mamahotelben élnek, techfüggők, arról álmodoznak, hogy lesz egy ötletük mint a google-s srácoknak meg Zuckerbergnek, minimális az önreflexiójuk, a virtuális világban élnek, és keveset szexelnek, ahogy egy ELTE-n végzett kutatásból ez is kiderült.
Az egyik neves multinanacionális tanácsadó cégnél azt tapasztalták, hogy a legfiatalabb generáció soraiból egyre nagyobb számban hagyták el a céget. Azt is észrevették, hogy ezek a fiatalok mintha egyáltalán nem érdeklődnének a hagyományos karrierépítés iránt, ami rengeteg munkát és elkötelezettséget igényel. Ha jön egy jobb, veszik a kalapjukat, márpedig ez nem teszi kiszámíthatóvá a vállalat erőforrás-gazdálkodását. A megoldást abban látja a cég, ha törekednek a rugalmas munkakultúrára, illetve technológiai újításokat vezetnek be, a versengő környezet helyett a csoportkohéziót erősítik inkább, illetve megtalálják a motiváció egyéni módozatait, ami legkevésbé sem biztos, hogy a pénzt jelenti.
A Gallup egy tavaly készített amerikai felméréséből az is kiderült, hogy a millenniumi generáció a munkahelyből inkább „kivenni” szeretne, mintsem energiát és szenvedélyt beletenni. A munka iránt leginkább közömbösek a fiatalok.
Céltudatosak, technokraták, jól artikuálják az érdekeiket, ez rendben is van. De hol és mikor vesztették el vajon a szenvedélyt? Vagy csak mi, a szüleik nem ismerjük azt a fajta szenvedélyt, amely őket jellemzi? Az okozza mindezt, hogy kora gyerekkoruktól része az életüknek a virtuális valóság, az online lét és jelenlét? Az is lehet a háttérben, hogy a rengeteg online kommunikáció nem igényli az érzelmek megmutatását és megértését? Vagy már annyira félnek a valódi dolgoktól, hogy inkább vastag páncélt növesztettek közömbösségből? Sok itt a kérdés, de kevés a magyarázat, pedig sokatmondó kortünet ez. Nagyon érdekel, mi a megfejtés.
