„Általánosságban elmondható, hogy az orvos- és egészségtudományi területen a Semmelweis Egyetem képzésein a legmagasabb a bejutási küszöb” – fogalmazott dr. Hermann Péter. A Semmelweis Egyetem oktatási rektorhelyettese kiemelte, az intézménynek sikerült kapacitásait szinte teljes egészében kihasználni. „Örülünk, hogy az egyetem valamennyi képzése iránt nagyon nagy az érdeklődés. Ez nem csak azt jelenti, hogy több hallgatót tudunk fogadni, de azt is, hogy nagyon jó kvalitású felvételizők kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben, hiszen a magas pontszámok miatt csak a legjobbak juthattak be képzéseinkre” – emelte ki. Az egyetem közléséből kiderül, összesen 2358 hallgató nyert felvételt a Semmelweis Egyetem 2022/2023-as tanévére a felsőoktatási ponthatárok július 21-i kihirdetésekor, közülük 2247-en államilag támogatott formában kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben.
Az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) állami ösztöndíjas képzésére idén 441 ponttól lehetett bekerülni, amely a tavalyihoz képest 4 pontos emelkedésnek számít. Államilag támogatott formában 433, míg az önköltséges képzésen 6 hallgató kezdheti meg tanulmányait, azaz összesen 439 hallgató nyert idén felvételt.
Az Egészségtudományi Kar (ETK) idén 15 alap-, és 4 mesterképzést indít, ezekre összesen 1387 hallgató nyert felvételt, 96-an önköltséges formában. Ez emelkedésnek számít a tavalyi 1335 hallgatóhoz képest.
Az Egészségügyi Közszolgálati Kar (EKK) a 2022. évi általános felvételi eljárás keretében egy alapképzést és három mesterképzést, valamint egyetemi felvételi eljárás keretében további öt szakirányú továbbképzést indít a következő szemeszterben. Az Egészségügyi szervező alapszak digitális egészségügyi szervező specializációjára 282 pontban lett meghatározva a felvételi ponthatár, azonban a jelentkezők döntő többsége.
Az EKK mesterképzéseire kétszeres volt a túljelentkezés. Az Egészségügyi menedzser mesterképzés nappali és levelező munkarendben is elindul szeptembertől, előbbire 78 pont volt a ponthatár és 34 főt vettek fel, utóbbira 86 pont az idei bejutási küszöb és 48 fő nyert felvételt. A Szociális munka mesterképzés ponthatára 86, míg az Interdiszciplináris családtudományi mesterképzésé 81 pont volt, mindkettőt 20-20 fővel tervezik szeptembertől elindítani. A kar valamennyi képzésén a fennmaradó helyre pótfelvételit hirdet majd.
A Fogorvostudományi Karon (FOK) idén először lehetett két szakra is jelentkezni: a fogorvosképzés mellett szeptembertől elindul a Digitális fogászati tervezés szak. Ezt a 180 kredites, 6 féléves, levelező formában zajló képzést a Semmelweis Egyetem a kecskeméti Neumann János Egyetemmel közösen indítja. Ide 19 hallgató nyert felvételt, közülük ketten önköltséges formában fognak tanulni. A fogorvosképzés ponthatára a tavalyihoz képest két pontot emelkedett, így idén 428 pont kellett a bejutáshoz. Összesen 124 hallgató nyert felvételt, nyolccal több, mint tavaly, külön öröm, hogy a ponthatár emelkedése mellett történhetett ez meg. Közülük ketten önköltséges formában kezdhetik meg tanulmányaikat.
A Gyógyszerésztudományi Kar (GYTK) államilag támogatott gyógyszerész alapképzésére a tavalyi 380 után idén 362 pont volt a ponthatár. Erre 191-en nyertek felvételt, míg 1 hallgató önköltséges formában kezdheti meg tanulmányait szeptembertől.
A Pető András Kar konduktor alapképzésének ponthatára idén 300 volt, amely kevesebb, mint a tavalyi, az ide jelentkezők átlagpontszáma azonban múlt évhez képest 372-re emelkedett. Ez alapján 70 hallgató kezdheti meg képzését államilag támogatott formában szeptemberben.