Felülteljesít az SAP

Hírek Figyelo.hu
Felhőalapú szolgáltatásainak köszönhetően a vártnál jobb számokról számolt be az SAP.

Harmadjára emelte meg éves eredményvárakozását az SAP, amely szerdán reggel tette közzé 3. negyedéves számait.

Eszerint a német IT-cég bevételei 5 százalékkal, 6,84 milliárd euróra nőttek, ami jelentősen meghaladja az elemzők által várt értéket.

Amíg ugyanis a szoftverlicence-üzletág az előrejelzéseknek megfelelően zsugorodott, addig a felhőszolgáltatások 20 százalékkal, 2,4 milliárd euróra bővültek. A vállalat korrigált üzemi eredménye pedig 2 százalékkal, 2,1 milliárd euróra hízott – emelte ki a VG cikke.

Ennek ellenére a nettó profit 14 százalékkal, 1,42 milliárd euróra esett, amit a menedzsment szerint a munkavállalóknak fizetett, növekvő részvényalapú juttatások okoztak.

Az összességében rendkívül jó eredmények nyomán a cég megemelte éves célszámait is.

Most már 16-19 százalékos forgalombővülésre, üzemieredmény-ágon az eddig várt 4 százalékos csökkenés helyett 2 százalékos mínuszra számítanak.

Jóllehet az SAP rendszeresen túlteljesíti saját prognózisait, a részvény árfolyama alulteljesít.

Míg a szoftvergyártó év eleje óta csupán 9 százalékkal erősödött, addig a DAX 10, az MSCI World Software index pedig 22 százalékkal ralizott.

Az elemzők többsége azonban – átlagosan 132 eurós célár mellett – vételre ajánlja a szerdán délelőtt 3,5 százalékkal, 121 euróra dráguló papírokat.

(Borítókép: Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink