A Coface hitelbiztosító A3-as minősítést adott Magyarországnak. Ez a kategória azt jelenti, hogy a pénzügyi szolgáltató tulajdonképpen elfogadhatónak tartja az üzleti szférában lévő rizikót. A korábbi, A4-es osztályzatunk magasabb kockázatot jelentett.
A Coface témával kapcsolatos közleményében kiemelte: a 2016-os két százalékos GDP-növekedés után az idén 3,6, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság. Szerepel még az indoklásban az is, hogy a háztartások fogyasztása jobban bővül, a beruházások növekedésnek indultak, az uniós forrásokon alapuló fejlesztések is nekilendültek, a kedvezőbb hitelfeltételek pedig segítik a gazdasági növekedést, valamint az üzleti kockázatok mérséklődését.
Póka Valentin, a Coface országigazgatója a felminősítés kapcsán úgy nyilatkozott: a kedvező döntésben fontos szerepet játszott a gazdaság bővülésén és a munkaerő-piaci, ezen belül a foglalkoztatási mutatók javulásán túl többek között a kedvező üzleti környezet, a legalacsonyabb társasági adókulcs az EU-ban, a pénzügyi szektor folyamatos fejlődése a banki adók fokozatos csökkentése és a nem teljesítő hitelek állományának stabilizálása mellett.
A mostani hitelbiztosítói verdikttel Magyarország Lengyelországgal és Szlovákiával került egy szintre, utóbbi országok ugyanis szintén A3-as kategóriába tartoznak. A régión belül Csehország jobb – A2-es – minősítéssel szerepel a hitelbiztosító listáján, míg Románia és Bulgária egy szinttel lejjebb, az A4-es kategóriában található.