Félmillió forint hazánkban a bruttó átlagkereset

Hírek Szajlai Csaba
Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 503 500 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 347 200 forint volt – jelentette a KSH.  

A statisztikai hivatal közléséből kiderül, hogy a bruttó átlagkereset 15,4 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 16,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Az átlagkereset emelkedéséhez elsősorban a már részben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése járultak hozzá.

A rendszeres bruttó átlagkereset 469 500 forintra becsülhető, 16 százalékkal meghaladta az előző év júniusit.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 503 500, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 514 300 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 334 800, a kedvezményeket is figyelembe véve 347 200 forintot ért el.

Ez olvasható még a KSH friss összefoglalójában:

  • A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 15,4 százalékkal nőtt.
  • A kedvezmények (valamint az adó- és járulékmentességek) figyelembevételével számított nettó kereset 16,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
  • A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 469 500 forintra becsülhető, ez 16 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
  • A reálkereset 3,3 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért, 11,7 százalékos növekedése mellett.
  • A bruttó kereset mediánértéke 403 000 forintot ért el, amely 15,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
  • A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 280 800 forint volt, 17 százalékkal felülmúlta az előző év júniusit.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink